3COLOR

3COLOR címmel nyílt nagyszabású kiállítás csütörtök este a Csallóközi Múzeum galériatermében, ahol Szakáll Mária dunaszerdahelyi iparművész-reklámgrafikus és lányai, Noémi ruhatervező textilművész és Réka belsőépítész alkotásait láthatja a közönség április 3-ig.

„Szakáll Mária alkotásaiban a decens színskála mellett vastag rétegbe vitt festék jelenik meg. Úgy, hogy a vászon már-már plasztikussá válik. Kolčáková Szakáll Noémi merészebben használja a színt, dekoratív alapozását vonallal fokozza, képei szinte a rajz hatását keltik. Ismert emberek portréin sajátos kifejező módszerrel teszi érdekesebbé munkáit. Nem tudja letagadni vonzalmát a divathoz, sem a divattervezésben való jártasságát. Sőt, a vásznon mindezt továbbfejleszti. Szakáll Réka alkotásain is tettenértető az ő lakáskultúrával öszefüggő mindennapi tevékenysége. Művei a minimalista kompozíciókhoz közelállóak…“ – mondta el a három képzőművész együttes kiállításának megnyitóján Almási Róbert kurátor. A tárlat április 3-ig tekinthető meg.