Hecht Anna (1949–2017)

Hecht AnnaHecht Anna pedagóguspályáját 1972-ben a Somorjai Magyar Gimnáziumban kezdte, miután a Komenský Egyetemen matematika–fizika szakon tanári oklevelet szerzett.

Húsz éven át volt a gimnázium tanára, amely időszakban sikeresen készítette fel diákjait a tanulmányi versenyekre, akik egészen az országos döntőkig jutottak el.

Diákjait a helyi fizikatörténetek felkutatására, a kutatások közzétételére buzdította. Ennek eredményeképpen diákjai a Soproni Fizikatanári Ankéton nyertek díjat az Ógyallai Csillagvizsgálóról és Konkoly Thege Miklósról készült munkájukkal.

A nyolcvanas években a gimnáziumban leánykart alakított. Erre a tevékenységre Szíjjártó Jenő is felfigyelt és több szerzeményt komponált és ajánlott a Somorjai Leánykarnak és vezetőjének.

Matematika–fizika szakosként a zenében is továbbképezte magát. Elvégezte a Kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet karvezetőképző, és Budapesten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanfolyamát.

1973 óta tagja, szólamvezetője, majd 2000-től karnagya a Somorjai Híd Vegyes Karnak, 1989-től tagja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusának, ahol jelenleg vezetőségi tagként azon fáradozik, hogy a zenei szakmai műhelyként is komoly küldetéssel bíró kórus áldatlan anyagi helyzete és társadalmi megbecsülése végre megoldódjék.

1992-tol 1995-ig a Dunaszerdahelyi járás Tanügyi Igazgatója.

1995-ben történt leváltása után a Somorjai Magyar Gimnázium tanára, majd 1997-től a Pozsonyi Duna Utcai Magyar Alapiskola és Gimnázium igazgatóhelyettese lett.

1999-tol 2004-ig a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal Oktatásügyi Szakosztályának a vezetője. 2004-ben lesz a Nagyszombati Kerület Tanügyi Hivatal elöljárója, amely megbízatását jelenleg is ellátja.

Tanügyi igazgatóként, oktatásügyi vezetőként 1992-tol szorosan együttműködve az önkormányzatokkal, az egyházakkal és a társadalmi szervezetekkel szorgalmazza a magyar iskolák hálózatának bővítését. Az ő érdeme is, hogy a kilencvenes évek elején beiktatták az iskolaügyi hálózatba a Dunaszerdahelyi Magyar Egyházi Alapiskolát, az Alistáli Református Magyar Iskolát, a kilencvenes évek végén a Somorja-Tejfalui városrészben az 1-4 évfolyamos alapiskolát, 2003-ban az Alistáli Zeneiskolát, 2004-ben az Ekecs-Apácaszakállasi Magyar Tannyelvű Speciális Szaktanintézetet.

A kilencvenes években tankönyvszerkesztéssel és tankönyvfordítással is foglalkozik. A Szlovák Tankönyvkiadó, a MEDIATRED és az Orbis Pictus Istropolitána könyvkiadóknál alsó- és felső tagozatos matematika tankönyveket fordít, fordításokat bírál. A TERRA Könyvkiadónál társszerzője a középiskolai matematika felvételi feladatgyűjteménynek.

A magyar iskolákba történő beíratások kapcsán tiltakozott a tanfelügyelőség beavatkozása és kivizsgálásai ellen, ami miatt tisztségéből leváltották.

1995. május 25-én a felvidéki anyanyelvi oktatás fennmaradásáért folytatott áldozatos munkája elismeréseképp a Rákóczi Szövetség Választmánya Rákóczi Emlékérmet adományozott számára.

Hecht Anna tevékenységét a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségében a kilencvenes években kezdte. 1993-ban választják az Országos Elnökség tagjai közé, ahol az oktatáspolitikai bizottság tagja lesz. Ezt a feladatot napjainkig ellátja, annak ellenére, hogy 1996-tól országos alelnök, közben 1996-tól 1999-ig a Dunaszerdahelyi Területi Választmány elnöke.

1999-től a Szlovák Köztársaság Kormánya Kisebbségi Tanácsának tagja és ebben a testületben a Szövetséget képviseli. A tanács ülésein és számos országos oktatásüggyel kapcsolatos konferencián a magyarországi tanítóképző főiskolák diplomáinak elismertetéséért, az anyanyelv hivatalbeli és iskolai alkalmazásáért emelte fel hangját.

A Somorja és Vidéke Kulturális Társulásban az anyanyelvi oktatás népszerűsítése érdekében a beíratási program szervezőjeként is feladatokat vállal.

Hecht Annát az SZMPSZ Dunaszerdahelyi Területi Választmánya javasolta a kitüntetésre. Az SZMPSZ Országos Elnöksége a magyar iskolák érdekében kifejtett tevékenységéért Hecht Annát Felvidéki Pedagógus Díjban részesítette.

Somorja városi képviselőtestületének tagjaként az 1990-1994-es választási időszakban az oktatási és kulturális bizottság elnökének feladatkörét látta el, az 1998-tól 2002-ig terjedő választási időszakban pedig az oktatásügyi és vallásügyi bizottságban, valamint a sport- és kulturális bizottságban tevékenykedett. Nyugdíjasként 2006-tól 2015-ig a városi hivatal oktatásügyi főosztályán dolgozott.

Hecht Anna díjai és kitüntetései: Felvidéki Magyar Pedagógus Díj (2005), Csemadok Közművelődési Díj (2014), Gubcsi Lajos Ex Libris Díja (2014), Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Díja (2015), Magyar Arany Érdemkereszt (2016).

2017. március 8-án hunyt el Somorján.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .