Mayer Éva

 „Mayer Éva grafikusként végzett 2008-ban a Magyar Képzőművészeti Egyetemen.  Az elmúlt öt év eredményeit összegezve figyelemmel kísérhetjük, ahogyan egy tematika kapcsán munkáival újabb és újabb dimenziókat hódít meg, továbbgondolva a grafika műfaját, határain kísérletezve. Művészete tartalmilag és formai megoldásait tekintve egyén és társadalom viszonyának problematikájával foglalkozik, miközben a nézőt aktív részvételre és állásfoglalásra invitálja.
Alkotásain keresztül is fontos számára a kapcsolatteremtés, munkái felszólítanak, keresik a visszajelzést. Interaktív műveket alkot, mert alapvető vizsgálati tárgya önmaga, a másik ember, a társadalom, mint csoport – így munka közben kísérletezik is rajtunk, figyeli külső reakcióinkat. Egyéni tapasztalatát továbbgondolja és összegzi.
2006 óta rendszerint dolgozott fel személyes vonatkozású témákat, mint a betegség, az emberi érzékenység, kiszolgáltatottság. Alapvetően foglalkoztatja az ember önazonosítása, amely munkásságában tükrözi érzékenységét saját egyéni korlátainak megértésére és ledöntésére, és ami elősegíti a közösségben való helyzetének meghatározását. A személyes fókusz nem csupán önmagára utal vissza, hanem egzisztenciális kérdéssé növekszik, ezáltal túlmutat az egyéni problémafelvetés szűkebb keretein. Ettől válik ez a művészet – azon túl, hogy egy európai térségre vonatkozó problémákat feszeget – emberivé és globálissá egyszerre.”
(Uszkay Tekla művészettörténész)

A kiállítás katalógusa

Életrajz

MAYER ÉVA grafikusművész (1983)
Jelenleg Budapesten és Somorján (SK) él, dolgozik.
Tanulmányok:
2003-2009: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, képgrafika szak, vizuális nevelőtanár szak (művészettörténet – és művészi rajz szakos középiskolai tanári képesítéssel), mesterek: Eszik Alajos, Somorjai Kiss Tibor
2008: diplomázás képgrafika szakon, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest ?
2007: Crawford College of Art and Design (CIT) – multimédia szak, Cork, Írország
2002–2003: Óbudai Képzőművészeti Szakközépiskola, mesterek: Gallusz Gyöngyi, Sárközi Róbert
1998–2002: Madách Imre Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, Somorja, Szlovákia
1988–2002: Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola, hegedű – és rajz tagozat, Somorja, Szlovákia?
Tagság:
2009-től Magyar Grafikusművészek Társasága?
Művészeti díjak, ösztöndíjak:
2009: IV. Országos Művészeti Diákköri Konferencia, Képgrafika I. – 1. díj
2008: Kondor Béla Alapítvány díja
Intézményi Diákköri Konferencia II., Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
2007: Intézményi Diákköri Konferencia I., Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, képgrafika kategória – 1. díj
2006–2007: Erasmus-ösztöndíj, Crawford College of Art and Design (CIT) – multimédia szak, Cork,                 Írország
2006: Barcsay Jenő Alapítvány díja – fődíj
2005–2006: Magyar Köztársasági ösztöndíj
2004: „Szerintem a világ” alkotói pályázat – 1. díj, (SK)?
Külföldi tapasztalat, tanulmányok:
2009: V. Nemzetközi Művészeti Szimpózium, WAD (World Art Delft Foundation the Netherlands), meghívásos alapon, Delft, (NL)
2007: Crawford College of Art and Design (CIT) – multimédia szak, Cork, Írország
2006: Reneszánsz épületek tanulmányozása, nemzetközi integrált workshop, Firenze, (IT)
Publikációk, írások:
Uszkay Tekla, Mayer Éva: Mayer Éva, katalógus, Gabbiano Print Nyomda és Kiadó Kft., Budapest, 2010
Mayer Éva: Művészeti centrumok, kezdeményezések a periférián – provincializmus nélkül, szakmódszertani szakdolgozat, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2009
Mayer Éva: Diagnosis, szakdolgozat, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 2008
Önálló kiállítások:
2010: „Réteghiány avagy Korlátok a fejedben vannak…”, Somorjai református templom, Somorja  ?
2009: „Hullámhossz”, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, (Dobó Biankával)
„Diagnosis / Hipochondia”, Balassi Intézet, Budapest ?
„Réteghiány”, Creon Galéria, Vágsellye-Vágvecse, (SK)
2008:
„Diagnosis” grafika-installáció, MKE, Epreskert, Kálvária, Budapest
Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola, Somorja, (SK)
2007:
„Elemszabadulás”, Budapest Zongoraszalon, Budapest
Madách Imre Gimnázium, Somorja, (SK)
2004:
„l`été en Slovaquie” / „nyár Szlovákiában” a Cent lieux d’art csoporttal, „Döntés előtt állva” installáció, At Home Gallery, Somorja, (SK)
2003:
„Vannak nők…” irodalmi est illusztrálása, At Home Gallery, Somorja, (SK)
Válogatott csoportos kiállítások:
2010:Elements Cuisine” workshop kiállítása, 4D Galéria, Galánta, (SK)  ?
XI. Nemzetközi Művésztelep részvevői által ajándékozott alkotásokat bemutató tárlata, Kortárs Magyar Galéria, Vermes-villa, Dunaszerdahely, (SK)
„Színek nélkül”, Somorjai Zsinagóga – At Home Gallery, Somorja, (SK)
I. Székelyföldi Grafikai Biennálé,  Gyárfás Jenő Képtár – Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Marosvásárhely, (RO)
„multiple matters – Grafische Konzepte, International Print Network 2010, International Print Triennial Krakkó – Oldenburg – Bécs, Bécs, Künstlerhaus, (A)
„Print without Borders?, International Print Network 2010, International Print Triennial Krakkó – Oldenburg – Bécs, Oldenburg, Horst-Janssen Museum, (D)
2009:
IV. Országos Művészeti Diákköri Konferencia, MKE, Budapest
Magyar Képzőművészeti Egyetem – Magyar Nemzeti Galéria Projekt, A IV. Országos Művészeti Diákköri Konferencia első helyezettjeinek kiállítása,  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
“Friss 2009?, Kogart Ház, Budapest
International Print Exchange Exhibition, Hamaoka Country Club, Hamaoka, (JP)
Yokohama Port Opening 150th Anniversary International Print Exchange Exhibition, Yokohama Creative City Center, Kanagawa, (JP)
Németh-Šamorínsky István Művészeti Alapiskola 50. évfordulója, Somorja, (SK)
„Fény/Light”, Boulevard & Brezsnyev Galéria , Budapest
2008:
XXIV. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc
Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika szak képgrafika szakirányának diploma-kiállítása, MKE, Budapest
Best of Diploma, MKE
„Képgrafika 2008”, Galéria 78, Sopron
„HAT-ART”, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézet szervezésében, Millenáris, Piros-Fekete Galéria, Budapest
„Vákuum” – Makói Grafikai Alkotótelep, Hagymaház, Makó
„+ – 100 év”, A MissionArt Galéria és a Magyar Grafikáért Alapítvány kiállítása, MissionArt Galéria, Budapest
„Black and white”, Műcsarnok, Budapest
Intézményi Diákköri Konferencia II., MKE, Budapest
„Karácsonyi Évák”, Reevolutio Kft., Budapest
Karácsonyi Művészeti Vásár, G13 Galéria, Budapest
2007:
Crawford College of Art and Design (CIT), Cork, (IRL)
Mantegna-, Dante-, Petrarca – illusztrációk, vándorkiállítás-sorozat Prof. Giorgio Segato szervezésében, (Padova, Firenze, Róma,stb.), (IT, USA)
Intézményi Diákköri Konferencia I., MKE, Budapest
2006:
Barcsay- kiállítás, MKE, Budapest
Fiatal szlovákiai magyar képzőművészek és építészek kiállítása, Magyar Intézet, Pozsony, (SK)
MKE Képgrafika Tanszék kiállítása, Budapest Galéria Kiállítóház, Budapest
Budapest Art Expo Friss- Fiatal Képzőművészek Nemzetközi Biennáléja, Szentendre- Művészetmalom, Szentendre
XXIII. Miskolci Grafikai Biennálé, Miskolc
„Globalizáció ellen”, Almássy Téri Szabadidő Központ, Budapest
V. Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás / Litográfiák, Babits Mihály Művelődési Központ és Művészetek Háza, Szekszárd
„Grafika mesterei”, MKE Képgrafika Tanszék tanárainak és hallgatóinak kiállítása, Nádor Galéria, Budapest
2005:
Fiatal szlovákiai magyar képzőművészek és építészek kiállítása, Magyar Intézet, Pozsony, (SK)
2004:
„Szerintem a világ” alkotói pályázat, Dunaszerdahely, (SK)
2003:
„Gőz” tematikus kiállítás, Budapest Galéria Kiállítóháza
Képzőművészeti – és Iparművészeti Szakközépiskolások Grafikai Biennáléja, Óbudai Szakközépiskola, Óduda
Egyéb:
2008:
„muuuvi” nemzetközi animációs- és rövidfilm-fesztivál díjai, Szárhegy, (RO)
Művésztelepek:
2010: XI. Nemzetközi Művésztelep, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, (SK)
Elements Cuisine” workshop, 4D Gallery, Galánta, (SK)
2009: V. Nemzetközi Művészeti Szimpózium, a WAD (World Art Delft Foundation the     Netherlands) szervezésével, Delft, (NL)
Szigligeti Művésztelep
2008: Makói Grafikai Alkotótelep
2004, 06, 08 Hajósi Művésztelep
2006: Reneszánsz épületek tanulmányozása, nemzetközi integrált workshop, Firenze, (IT)
2004: „l`été en Slovaquie” / „nyár Slovákiában”, performance a Cent lieux d’art csoporttal, Somorjai Zsinagóga – At Home Gallery, Somorja, (SK)
2002: „Among them” installáció Sigismund Vajay-val (CH), asszisztálás, Somorjai Zsinagóga – At Home Gallery, (SK)
2001: Landart-project Liliane Csuka-val (CH), diák workshop, Somorjai Zsinagóga – At Home Gallery, Somorja, (SK)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .