Szép arany almáit a nap…

Ray BradburyKilencvenegy éves korában, Los Angelesben, június 5-én elhunyt Ray Bradbury amerikai író, többek között a Marsbéli krónikák és a Fahrenheit 451 szerzője. 

A 80. születésnapján tartott ünnepségen, 2000 augusztusában a következőket mondta:
„A legnagyobb öröm az életemben, mikor felébredve rohanok az írógéphez, mert valamilyen új ötletem támadt. Az érzés még mindig ugyanolyan, mint mikor 12 voltam. Végtére is, még mindig itt vagyok nyolcvanévesen, és nem érzek semmi különbséget, tele vagyok vidámsággal és örülök a hosszú életemnek, ami nekem adatott. Remek ötleteim vannak az elkövetkezendő 10-20 évre, remélem, velem tartanak!”
 
Sajnos nem adatott meg számára, hogy beteljesítse jóslatát, életének 91. évében, hosszas betegség után 2012. június 5-én elhunyt a tudományos-fantasztikus irodalom egyik kiemelkedő alakja, Ray Douglas Bradbury.
 
Írói pályafutása 1931-ben kezdődött, és kis túlzással egészen haláláig alkotott. Hatása nehezen felmérhető, hiszen nem csak a szépirodalom és a sci-fi közeledését, összefonódását köszönhetjük neki, hanem számtalan írót és egyéb művészt ösztönzött műveivel. Bár leginkább sci-fi íróként tartják számon, Bradbury nem illesztette be művészetét egy adott műfajba: „Először is szögezzük le, hogy én nem írok science-fictiont. Mindössze egyetlen science-fiction könyvet írtam és ez a Fahrenheit 451, ami a valóságon alapszik. A science-fiction a valóság leképezése. A fantasy a képzelet leképezése. Tehát a Marsbéli Krónikák nem science-fiction, hanem fantasy. Nem történhetett meg, ugye? Ez az oka annak, hogy ilyen sokáig kelendő maradt – mert ez egy görög mitológia és a mitologikus történetek nem veszítenek vonzerejükből.”

Bradbury 1920-ban született, és tízéves korától kezdve folyamatosan olvasott és írt. Legelső megjelent története a Pendulum 41 volt a Super Science Storiesban. Első regénye, a Marsbéli krónikák 1950-ben jelent meg, addig főleg novellákat írogatott. A legendás Fahrenheit 451-et 1953-ban adták ki, igazán kultikussá Francois Truffaut filmadaptációja miatt vált. Ray Bradbury korábban tiltakozott az ellen, hogy munkásságát a tudományos-fantasztikus skatulyába szorítsák be. Saját megítélése szerint gazdag életművéből egyedül a Fahrenheit 451 számít sci-finek. A Holdra való visszatérést követelő író egyébként távolról sem megszállottja a műszaki kacatoknak.

Bradbury fontos könyveiről: 

Marsbéli krónikák (The Martian Chronicles)

Az 1950-ben megjelent, 10 elbeszélést tartalmazó könyv sokat hivatkozott alapmű. Főként arról krónikál, hogyan kolonizálta az emberiség a Marsot, és hogyan fogadták a hódítást a „bennszülöttek”. Bár újraértelmezte és megújította a műfajt, tévedés és leegyszerűsítés is kizárólag sci-fiként definiálni, hiszen Bradbury az emberi drámákhoz gyakran csak ürügyként alkalmazta a műfajt (nem is szereti, ha sci-fi írónak nevezik, a Marsbéli krónikákat egyébként fantasyként határozta meg). Ha merészek vagyunk, akár költőként is aposztrofálhatjuk a szerzőt, hisz a szövegben zakatoló ritmus a lírai műnemhez is közelíti a novellákat, azonkívül társadalomkritikusnak és látnoknak sem utolsó: a Marsbéli krónikákat az ötvenes évek puskaporos hangulatú levegője lengi be. A technika veszélyei, a fenyegető atomháború, a mccarthyzmus fasizmusa legalább annyira jelen van, mint maga az ember, a maga vágyaival, félelmeivel, elidegenedésével.

Fahrenheit 451 (Fahrenheit 451)

A papír gyulladáspontjáról elnevezett, 1953-as disztópia egy Gutenberg- galaxis-fóbiás totalitárius diktatúráról szól, ahol a humanista életmodellnek befellegzett, a könyvégetők – a Tűzőrök – nagyra becsült mesterségével a náci múlt idéződik fel. A főhős, Guy Montag, aki előtte tűzoltó volt, és hivatása szinte érzéki gyönyörűséget okoz számára, a regény folyamán átlátja a hatalom manipulációit, a konformizmus gúzsába tekert lélektelen jelent, és a Tűzőrből Könyvemberré lesz: az ő feladatuk, hogy a könyvek által közvetített értékeket átmentsék az utókornak. Bradbury sötét utópiájának beigazolódását egyesek közeli időpontnak vélik, a lángoló emberi szellemet kioltó hatalmat a médiával azonosítva: nem alaptalanul, hiszen az író maga is hangsúlyozta viszolygását a tévéképernyőkből áradó információ-cunamitól. A könyvből készült Truffaut-filmet viszont nem érdemes kihagyni, akkor sem, ha Televíziómumus adja!

Gonosz lélek közeleg (Something Wicked This Way Comes)

Mi történik, ha két tizenéves srác túl kíváncsi? A Tom Sawyer óta tudjuk, hogy nem sok jó. Az éj közepén Jim és Will a kisvárosba érkező vándorcirkuszosok titkai után szaglászik, és ennek következményeként olyan helyzetekbe keveredik, amiről itt és most nem rántanám le a leplet. Legyen elég annyi, hogy Bradbury ezzel az 1962-es regénnyel a horror műfajban próbálta ki magát, misztikus és rémisztő történetet vetett papírra, amely a kamaszregények báját sem nélkülözi. Szerintem az is vicces – de biztos csak nekem –, hogy egy 1968-as Agatha Christie-krimi címe Bradbury ezen művének címével lép párbeszédbe (Balhüvelykem bizsereg – ez a Christie-regény címe, a teljes sor: „Balhüvelykem bizsereg, gonosz lélek közeleg” – Shakespeare: Macbeth). De ez nyilván csak véletlen. (Forrás: Könyvesblog; ekultúra)