„Ég és Föld vonzásában – a természet titkai” – az MTA pályázata

A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja az „Ég és Föld vonzásában – a természet titkai” (TÁMOP 4.2.3-12/1/KONV-2012-0018) című pályázat támogatásával versenyt hirdet középiskolai tanulóknak és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak távcsöves megfigyelés elvégzésére.

A pályázók köre

A versenyen két kategóriában indulhatnak olyan 2–4 fős csapatok, amelyek tagjai magyarországi vagy határon túli magyar nemzetiségű, 14. életévüket betöltött fiatalok.

1. kategória: középiskolai diákok
2. kategória: felsőoktatási intézmények hallgatói

A pályázat témája

A pályázóknak választaniuk kell egy olyan égi objektumot, amelyet az MTA CSFK Piszkéstetői Obszervatóriumának 60/90/180 cm-es Schmidt-teleszkópjával meg szeretnének örökíteni. A pályázat révén a tanulók a gyakorlatban találkoznak olyan alapvető csillagászati ismeretekkel, fogalmakkal, mint például egy objektum láthatósága, fényessége, látszó mérete, a színszűrők használata, a digitális képrögzítés sajátosságai. A diákok a valódi tudományos munka révén bepillantást nyerhetnek a 21. századi csillagászati megfigyelési technikákba, a modern berendezések használatába, részt vehetnek egy távcsőidő-pályázat előkészítő munkáiban, valamint csillagászati felvételek utólagos feldolgozásában. Fizikai–matematikai ismereteik mellett számítástechnikai és idegen nyelvi tudásukat is kamatoztathatják.

Díjak

Az első három helyezett csapat 1–1 óra távcsőidőt kap 2014 augusztusában az MTA CSFK Piszkéstetői Obszervatóriumának 60/90/180 cm-es Schmidt-távcsövére, hogy a megpályázott feladatot elvégezhesse. Az I. helyezett csapat egy felkészítő tanárral együtt meghívást kap a Piszkéstetői Obszervatóriumba, ahol csillagász szakember segítségével személyesen működhetnek közre a csillagászati észlelés lefolytatásában. A II. és III. helyezett csapat programjához intézetünk munkatársai készítik el a felvételeket. A nyertesek a képek feldolgozásához is kapnak segítséget. Az elkészült képeket megjelentetjük az intézeti honlapon (konkoly.hu), az Akadémia honlapján (mta.hu), az Ég és Föld vonzásában – a természet titkai pályázat honlapján (egesfold.csfk.mta.hu), a www.csillagaszat.hu csillagászati hírportálon és a magyar tudományos sajtóban.

Formai követelmények

  • Kérjük, kitöltve csatolják a pályázathoz a mellékelt adatlapot!
  • A pályázatnak tartalmaznia kell a választott objektum nevét, égi koordinátáit (RA, DEC) és hozzávetőleges fényességét.
  • Legfeljebb 2 gépelt oldalon (A4) mutassák be, hogy az adott égi objektum valóban alkalmas a célra (ne válasszuk a Napot, meteorokat, túl halvány égitesteket stb.). Röviden foglalják össze, hogy milyen tudományos és egyéb szempontok alapján esett rá a választás (pl. valamiért épp a tudományos érdeklődés középpontjába került, vagy magyar vonatkozású, egyéb különlegessége van, esetleg személyes élmény fűződik hozzá stb.). Térjenek ki arra is, hogy a felvételek alapján milyen tudományos kérdés eldöntésére, sejtés igazolására nyílhat lehetőség, továbbá, hogy az objektum esetleg miért lehet érdekes a tudományos ismeretterjesztés szempontjából.
  • Legfeljebb 1 oldal (A4) terjedelemben külön leírást kérünk az objektum észlelésének kívánatos módjáról, például:
    • expozíciós idők, színszűrők használata;
    • ha nem fér el a látómezőben, az objektumnak mely része szerepeljen a képen, esetleg készüljön-e mozaik;
    • a holdfázis mennyiben befolyásoló tényező.

A pályázat leadása

  • A pályázatot kizárólag elektronikusan (e-mailben) lehet benyújtani az alábbi elektronikus formák egyikében: PDF, RTF, Microsoft Word, OpenOffice vagy PostScript.
  • A pályázatokat a diakverseny2014@csfk.mta.hu címre kérjük elküldeni, a tárgymezőben a „Prométheusz – 2014” jelige feltüntetésével.

Beküldési határidő: 2014. június 30. 23:59 NYISZ.

Technikai adatok

  • A távcső: 60/90/180 cm-es Schmidt-teleszkóp;
  • A detektor: Apogee Alta U16 CCD-chip, mérete 4k x 4k pixel;
  • Az elérhető látómező kb. 1,2 x 1,2 fok;
  • Használható színszűrők: B (kék), V (zöld), R (vörös), I (infravörös).

Néhány tanács

  • Az objektum Piszkéstetőről 2014 augusztusában legyen megfigyelhető (Törekedjünk a minél nagyobb horizont feletti magasságra!).
  • Az objektum legyen látványos, ne csak egyetlen fénypont árválkodjon a képen! Bármilyen érdekesek is az exobolygóval rendelkező csillagok, vagy a távoli kvazárok, a Schmidt-távcső felvételén nem fognak impozáns látványt nyújtani.
  • Javasoljuk több színszűrő használatát, így azok kombinálásával színes kép készíthető.
  • Az objektum természetes eredetű legyen. Lehet naprendszerbeli, galaktikus vagy extragalaktikus objektum.

Fontosabb bírálati szempontok

  • formai követelményeknek való megfelelés;
  • a pályázat technikai kivitelezhetősége;
  • tudományos igényesség;
  • a választás ötletessége, élményszerűsége.

Eredményhirdetés: 2014. július 15.

További információ kérhető a diakverseny2014@csfk.mta.hu email címen.

Kedvcsinálóul néhány felvétel hasonló diákversenyek eredményeiből:

 20111124_hatar2_ngc7479

  20111124_hatar1_m27