INFOTÉR Balatonfüred harmadszor!

Az INFOTÉR Egyesület és az IVSZ a balatonfüredi Anna Grand Hotelben november 8-9-én idén is megrendezi az INFOTÉR (Informatika a Társadalomért) Konferenciát.

Az idei rendezvényünk szinte valamennyi előadását/szekcióbeszélgetését meghatározzák az európai uniós forrásokból megvalósított fejlesztések és azok hatékony felhasználása.

2012-ben is szeretnénk, ha az információs társadalom valamennyi területét körbejárnánk: az elektronikus közigazgatást, a telekommunikációt, az e-bevonást, az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, városirányítás, az energetika kérdéseit, de foglalkozunk a készenléti szervek informatikájával is, és kiemelt hangsúly lesz a közigazgatás átalakításán.

Különösen fontosnak tartjuk, hogy a rendezvényen a központi informatikai elképzelések és az ágazati informatikai kérdéskörök nagy hangsúlyt kapjanak, így a közigazgatás legkülönbözőbb területeiről érkeznek előadók, vendégek, és a közszférában dolgozók jelenléte a tavalyihoz hasonlóan magas lesz! Résztvevőink idén is a kormánytisztviselők, közintézmények dolgozói, önkormányzatok vezetői, cégek, civil szervezetek képviselői, a kutatói-oktatói szektor hazai és nemzetközi szakértői.

A korábbi sikeres elemek továbbvitele mellett számtalan új elemmel szeretnénk emelni a rendezvény szakmai és eseménybeli színvonalát, így biztosítva azt, hogy a konferencia m