Nyári Rovás táborok, 2012

Rovás táborokA Rovás Polgári Társulás újra megrendezi nemzetközi nyári képzőművészeti alkotótáborát, a Rovás-workshopot, amelynek célja benne foglaltatik a nevében: „Rozumieme si – Értjük egymást – Ne intelegem”. Egy olyan workshopról van szó, amelyik három helyszínen zajlik ugyanazon résztvevőkkel (bár elfogadott a csak egy vagy két helyszínen való részvétel is).
Az első felvonásra Erdélyben, Középajtán kerül sor (közel Sepsiszentgyörgyhöz és Brassóhoz), 2012. július 7-től 15-ig. A második felvonás Kassán a Rovás Akadémián lesz, 2012. július 28-tól augusztus 5-ig. Ide jelentkezhet a legtöbb résztvevő, a többi helyszín korlátozott számú résztvevőket fogad.
A harmadik rész Tihanyban kerül megrendezésre, 2012. augusztus 20-a és 26-a között, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepén.
A 18 éve működő Rovás workshopok két éve alakultak át háromhetes és három helyszínen zajló, három ország művészeit érintő képzőművészeti eseményekké. A román, magyar és szlovák képzőművészek együttműködése példaértékű. Az erdélyi középajtai tábor lényege a kapcsolatépítés, az élménygyűjtés és a csapatszervezés. A kassai Rovás workshop a hazai és a külföldi szakemberek irányításával végzett műtermi és műhelymunkára épít, és különféle kurzusokat kínál az érdeklődő középiskolás (3. és 4. évfolyam) és egyetemista fiatalok számára, amatőr művészek részére és a művészetek iránt érdeklődők széles csoportjának. A tihanyi Rovás-tábor a Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepén kerül megrendezésre, erdélyi, magyarországi és szlovákiai művészek részvételével. Érdekes kirándulások, galéria- és múzeumlátogatások, előadások, beszélgetések, koncertek és műteremlátogatások várnak a jelentkezőkre, de főleg a közös alkotótevékenység, világképek és értékrendszerek konfrontációja, szakmai korrekciók, oktatás és tanulás, élmények és szórakozás.
Érdeklődni és regisztrálni az art@rovas.sk címen és telefonon: 00421 907 925 796 Szabó Ottónál lehet