Demjén Ferenc koncertje Jókán

Demjén Ferenc2012. május 11-én 20 órától Demjén Ferenc koncertjét láthatják a jókai focipályán az EloKoncert szervezésében.
„Rózsi” 1946. december 21-én Diósgyőrött a család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot, később egy húga is született. Édesapja a diósgyőri vasgyár mérnöke volt, ám az akkori kor szelleme igen távol állt tőle, ezért 1951 februárjában az utcára tették.  Alig múlt négy éves, amikor Pestre költöztek. Polgári családban nőttek fel, bár apja munkásként kezdte. Tanult, majd mérnök lett Diósgyőrben, később Budapesten, a minisztériumban  főmérnökként dolgozott. Négyen vannak testvérek, nagyon rendezett családi környezetben nőttek fel. István bátyjával több zenekarban zenéltek együtt, ő nagyon tehetséges volt, hangját a Papától örökölte. Nővére és bátyja Budapesten, húga Svédországban él. Édesanyja énekesnőnek készült, de amikor fiatal volt, az énekesnői karrier nem tartozott az erkölcsös pályák közé. Apja dalárdákban énekelt, erős, érces hangja volt. A hangerőt, mint oly sok minden mást tőle örökölte.