Tündérkert művészeti fesztivál

Egy olyan autentikus tudás, ami a zsigereinkig megérint, ha megszólal egy dallam, vagy akár egy régi mondóka, mert valahol ismerős számunkra és megerősíti a hovatartozásunkat, a kötődéseinket. – A művészetek, illetve az alkotók előtt, akik szintén valami olyan ősi intuícióval rendelkeznek, ami csodás művek alkotására ösztönzi őket és ilyen módon képesek simogatni, gyógyítani a lelkünket.

A június 20-i és 21-i aktuális programok elérhetők a rendezvény hivatalos honlapján.

A fesztivál tisztelgés a hagyományok és a művészetek előtt. A hagyományok előtt, ami Hamvas Béla szerint az emberiség szellemének, a tudásának, éberségének az őre. Egy olyan autentikus tudás, ami a zsigereinkig megérint, ha megszólal egy dallam, vagy akár egy régi mondóka, mert valahol ismerős számunkra és megerősíti a hovatartozásunkat, a kötődéseinket. – A művészetek, illetve az alkotók előtt, akik szintén valami olyan ősi intuícióval rendelkeznek, ami csodás művek alkotására ösztönzi őket és ilyen módon képesek simogatni, gyógyítani a lelkünket.

A tündérkert fesztivál további nagyon –nagyon fontos küldetése, hogy bemutassa azokat a kincseket, akiket ez a csodás Tündérkert bölcsője ringat. Tehetséges gyerekeket, művészeket.

A tündér tó titka *** „Nagyon régen, tündérek éltek itt a szigeteken. Tündérkertnek is hítták ezt a vidéket. A vörös füzesen, abba a tóba volt a palotájuk. Csillogott- villogott a víz szinin, mikor rásütött a nap. Merhogy még a zsindelye is aranybú vót rajta. A vízből előcsillant a tündérek gyönyörű ruhája. Ragyogott az aranyhajuk. Az arra csónakázó emberek nem tudtak betelni a csudálkozással. Sokan még a hangjukat is halloták, ahogy az éneküket feléjük hozta a dunai szél. Szerettík a szegény embereket. A bajba jutott halászokat kiszabadították az örvényből, s a ladikjukat elvezették a halfészkekhez. A fésűjükben maradt aranyhajukat beleszórták a Dunába, ahol az aranyászok az aranyra lelhettek. Mert a hajukból lett az arany a Dunába. Egyszer aztán vége lett a tündér világnak. A tündéreknek nem volt maradásuk. A legkiseb tündér, a Rózsika, nem akart velük menni, könyörgött a tündérkirálylánynak, a csudaszíp Tündér Ilonának, hogy hadd maradjon itt az emberek között. Azt mondta neki Tündér Ilona: így tündérnek nem maradhatsz itt. Csak úgy, hogy virággá változtatlak. Azóta nyílik a holtágak víztükrén a csodás, fehér szirmú tündérrózsa. Úgy mondják Csallóközben, hogy a többi tündérleány sem akart elszakadni az emberektűl. Így hát tündér Ilona is, hogy húga közelében maradhasson, sárga vízililiommá változott. A többi tündér is mind-mind virággá lett. Az egyik gólyahír, a másik gyermekláncfű, a többiek ibolya, gyönygyvirág, nefelejcs,búzavirág, pipacs. Ma is pompázik tőlük a virágzó rét. Még egy ajándékot hagytak az itteni embereknek. Azt beszélik, hogy a tündértó helit, ahol a palotájuk vót, megbabonázták, ogy aki leány, Anna napját követő holdtöldte éjjelin megfürdik a tündértó vizibe, az szebb lesz, mint vót és azé a legényé lesz, akit szeret. De a legínynek nem vót ám szabad kilesni üköt, mer a ki megtette, azé biztosan nem lett az a lány. Nos, azóta minden nyáron kijárnak a lányok, hogy megmártsák magukat a tündértó vizibe. És meg is fog rajtuk a varázslás. Ez hát a tündértó titka.”

 

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke