Fonográf Fesztivál Komáromban

Fonográf Fesztivál, Komárom

November 23. és 25. között rendezik Komáromban a Fonográf (előzőleg Rév) Fesztivált. A Fonográf Fesztiválra Észak-Komáromban már nagyon sokan készülnek. A rendezvény elsősorban a népzenei kincsekre vágyó látogatókat várja, ám a fesztivál fellépői között üdvözölhetjük majd Malek Andreát és a Magna Cum Laude zenekart is. „Az volt az elhatározásunk, hogy igazi összművészeti kavalkádot hozzunk Komáromba, nagyon magas színvonalon” – nyilatkozta a fesztivál főszervezője, Lakatos Róbert.

A fesztivál nyitóprogramja a kassai Thália Színház Színházkomédia című előadása Czajlik József rendezésében, melyre 23-án, 18 órától a Tiszti Pavilonban kerül sor. Utána a Budafolk Band – magyarországi, világzenét játszó zenekar – lép fel a Révben.
Szombaton, 24-én fellép a Balogh Kálmán Trió és a Dresch Quartet a Révben. Balogh Kálmánt a világ egyik legjobb cimbalmosának tartják, a Dresch Quartet pedig a magyar dzsessz ikonja.
A rendezvény vendége vasárnap Malek Andrea, aki Korpás Éva komáromi énekesnővel áll színpadra. Közös lemezük címe, melyet a rendezvény keretében mutatnak be a komáromi közönségnek, az Ördögfióka és a tündér. A fesztivál zárórendezvénye a Magna Cum Laude zenekar koncertje.
A belépőjegyek ára az egyes koncertekre 3 és 8 euró között mozog.
A fesztivál idején minden este táncház lesz a Révben.

A Pons Danubii ajánló videója itt tekinthető meg.

Nov. 23. – 18:00-Thália Színház: Színházkomédia (Tiszti pavilon)
21:00 – Budafolk band (Rév)
Nov. 24. – 18:00-Balogh Kálmán Trió (Rév)
20:00 – Dresch Quartett (Rév)
22:00 – Táncház a Rév zenekarral
Nov. 25. – 15:00-Malek Andrea,Korpás Éva: Az ördögfióka és a tündér; lemezbemutató koncert. Vendég Lackfi János (VMK)
18:00 – Magna Cum Laude (VMK)