Egymillió forintos irodalmi díjat alapít 75 debreceni színházbarát

November végén adják át az első Páholy Irodalmi Nagydíjat, amelyet Végh Veronika, a Páholy Színház vezetője, valamint 75 színházbarát civil néző alapít. Az egymillió forint összeggel járó díjat a páholy-tagság éves díja fedezi. Fővédnökei Szabó T. Anna és Dragomán György.

Az első díjat egy debreceni születésű író kapja, akit Végh Veronika közösen választott idén a páholytagokkal, akik rendszeres látogatói a debreceni Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalonnak. A
díjazott személyét hamarosan felfedik a nagyközönség előtt is. Az elismerést minden év ősz végén szeretnék átadni, hosszú távú céljuk, hogy még több civil, kultúrabarát tag segítségével a díjat több kategóriában is kioszthassák. A Páholy Irodalmi Nagydíj mellett szeretnének létrehozni egy ifjúsági- és gyermek, valamint egy szórakoztató kategóriát. Céljuk ezzel, hogy segítség a kortárs írók munkáját, hogy elmélyülhessenek egy számukra kedves témában.

A díjazott személye idén adott, azonban jövőre már egy meghatározott menet szerint választanak jelöltet: a páholytagok ajánlatot tesznek januártól májusig az előző évben megjelent három általuk
kedvelt könyvre, amelyek megítélésük szerint megérdemlik a díjat. A legtöbb kilenc jelölést kapott könyv közül a tagok szavazással választják ki a legjobbat, szeptember 30-ig.

A Díjátadón természetesen a páholytagok vehetnek részt, ami azért lesz különleges esemény mert a Gála egyben egy irodalmi est, ahol a győztessel egy azonos korú népszerű színész beszélget majd.

A debreceni Páholy Lakásszínház és Irodalmi szalonról: 

A debreceni Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon öt éve működik befogadószínházként és Irodalmi Központként Debrecenben. Az itt tartott eseményekre nemcsak a helyiek jönnek, de az ország
különböző pontjairól, sőt, olykor külföldről is érkeznek nézők. A századelő hangulatát és színházi hagyományait felelevenítő hely különlegessége az is, hogy Vígh Veronika családját bevonva
üzemelteti. Bizonyos alkalmakor még a kutyájuk is szórakoztatja a vendégeket. A mára 3000 fős közösség egy baráti társaság, akiket a kultúra iránti érdeklődés köt össze. Rendszeresen megfordul itt a Nézőművészeti Kft. két művésze, Scherer Péter és Mucsi Zoltán, többször volt már vendég Pogány Judit, vagy a helyiek nagy kedvence, Bodrogi Gyula.

Végh Veronika:

Észrevétlenül épült fel az évek alatt a Páholy közössége. Kezdetben a saját magunk és barátaink szórakoztatására szerveztünk programokat, olyan előadásokat hívtunk meg, amelyre mindenki szívesen jegyet vált. Igényes, tartalmas produkciókat hívtunk meg, a jegyárakból fedezzük a tiszteletdíjakat. Így mindenki jobban jár, hisz egy jó színházi élményért nem kell felutazni Budapestre.

Ráadásul az előadások után a közönségünk találkozhat az alkotókkal. A nézők száma egyre duzzadt, kiderült, hogy az irodalom iránt is van érdeklődés. Három éve szervezünk irodalmi esteket, vendégeink között volt idén júniusban Szabó T. Anna és Dragomán György íróházaspár, akik az este utáni beszélgetés alkalmával akaratlanul a Páholy Irodalmi Nagydíj ötletét adták. Ezért is kértem fel őket, legyenek a díj fővédnökei, nagykövetei.

Szabó T. Annától egy verset is kaptunk, amit az este folyamán előttünk fogalmazott meg:

Szabó T. Anna: Páholy

Színházban. Magunkat adni.

Dráma? Vígjáték? Öröm.
Kedvünk volna itt maradni
beszélgetni…Köszönöm!
Vendégség ez – szív és lélek,
kíváncsiság, türelem.
Ha tudok majd, még betérek,
töltődöm és pihenek.
Jó itt lenni, fényességben,
jól esett a figyelem.
Pezsgésben és békességben.
Ezt mind magammal viszem.

___________

Sajtókapcsolat: Fodor Krisztina | fodrinka@gmail.com | + 36 70 54 60 838

FACEBOOK OLDAL: https://www.facebook.com/profile.php?id=100063573069513
INSTAGRAM OLDAL: https://www.instagram.com/explore/locations/1024934574/paholy-
lakasszinhaz-debrecen/?hl=en