Tiltakozás az emberi jogi kormánystratégia készülő, elégtelen tervezete ellen

felkiáltójelHónapok óta készül a kormányhivatal közreműködésével az emberi jogi kormánystratégia, melynek azonban a Kerekasztal véleménye szerint érdemben semmilyen hatása nincs és nem is lehet a kisebbségi jogok valós kiterjesztésére és betartására. A javaslat ugyanis általános, nem tartalmaz érdemi célkitűzéseket és nem is nevezi meg a legfontosabb problémákat. A kormányhivatalnak minden jel szerint nem is áll szándékában konstruktív módon figyelembe venni a kisebbségek érdekeit.A javaslattal kapcsolatos előkészítő munkában a kisebbségi bizottság magyar tagjai tudatosan nem vettek részt, jelezve, hogy véleményük bemutatása és várható figyelmen kívül hagyása – mint az korábban többször is megtörtént – csak ahhoz járul hozzá, hogy a kormány állíthassa, a kisebbségekkel is egyeztetett a készülő dokumentumról.

Több szlovákiai magyar civil szervezet, köztük a Csemadok és területi szervezetei ugyanakkor a tiltakozás egy másik formájával élnek: írásos kifogásaikat (a csatolandó dokumentumot itt lehet letölteni) levélben és e-mailben juttatják el a megfelelő fórumokra. A tiltakozás célja felhívni a figyelmet a dokumentum visszásságaira, s érdemben is jelezni, hogy a stratégia csak látszatcélokat szolgál, a szlovákiai magyar közösség kívánalmait nem veszi figyelembe. A mellékelt dokumentumot a matea.bucalo@vlada.gov.sk címre lehet elküldeni a hétfői nap folyamán. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala arra kéri tagszervezeteit, hogy bátran tegyék ezt meg, ezzel is rámutatva a problémára.