Forgószél

Kremmer Dezső törékeny csodái Pozsonyban

2014. február 18. kedd

Haraszti Mária

Meghalt: 2021 Nagy János Szervátiusz Jenő-díjas szlovákiai magyar szobrász- és éremművész Rákosszentmihályon született 1935. június 17-én. Felsőfokú képzőművészeti tanulmányokat a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán folytatott (1954–1961), ahol mesterei Fraňo Štefunko és Rudolf Pribiš voltak. Besztercebányán (1961–1966), majd Nyitrán (1968–1970) tanított. Alkotói műhelyeit gyakran változtatta, Komáromban (1965–1972), Helembán (1972–1981), Almáson (1981–1984), majd 1984–2015 között Hetényben élt. Művésztelepek gyakori vendégeként többek közt járt Hajdúböszörményben (1974), Nyíregyházán (1973), Sóstón. Bekapcsolódott a csehszlovákiai, majd a szlovákiai magyar képzőművészeti életbe. Tagja volt a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészeti Társaságnak (1990–1995), majd a Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Társaság elnöki tisztét töltötte be. Kapcsolódott művészeti csoportosulásokhoz (Európa 24, Hungária 24; Ősiség és Modernség; Esztergomi Művészek Céhe; Magyar Művészeti Akadémia). Tanulmányai során a realista és a neoklasszicista stílusú szobrászatot sajátította el, de hamarosan a XX. században elterjedt absztrakt művészeti irányzat felé fordult figyelme, azonban alapvetően megmaradt az alakos ábrázolás mellett. Köztéri alkotásai Szlovákia déli vidékein a magyarok által lakott területeket díszítik. Motívumkincseit a keresztény vallásosságból, az irodalomból, a történelemből, a pre-hellenisztikus kultúrából (az ehhez kapcsolódó Pablo Picasso, Henry Moore művészete e ponton érintette) és saját indentitás-kereséséből merítette. Legkiemelkedőbb és legelismertebb kincseket az éremművészet terén alkotott, gyakran szerepelt a FIDEM (Fédération Internationale de la Médaille d'Art) nemzetközi éremkiállításain. Leggyakoribb anyag, amelyből dolgozott, a fa és a bronz, köztéri alkotásai gyakran készültek kőből és vörösréz lemezből, ritkán márványból. Műveit számos közgyűjtemény őrzi, a szlovákiai dunaszerdahelyi, komáromi, pozsonyi, érsekújvári, lévai múzeumok. Magyarországon a hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum, a nyíregyházi Jósa András Múzeum őriz tőle alkotásokat, de található műve a Vatikáni Gyűjteményben, Rómában is. Küzdelmeim című jubileumi kiállítása 2010. december 10-től 2011. január 25-ig volt megtekinthető a Limes Galériában. 2015-ben visszatért Magyarországra, és idős napjait a tatai önkormányzat által rendelkezésére bocsátott Vaszary-villában töltötte. Köztéri alkotásai Szlovákia déli vidékein a magyarok által lakott területeket díszítik. Legkiemelkedőbb alkotásai éremművek. Anyagai a fa és a bronz, köztéri alkotásai gyakran készültek kőből és vörösréz lemezből, ritkán márványból. Műveit számos közgyűjtemény őrzi Szlovákiában és Magyarországon is.
Megszületett: 1944 Polák Margit könyvtáros, közösségszervező és építő munkája évtizedeken át gazdagította a szenci magyar közösséget. Polák Imre szerkesztő, műfordító testvére. Gyermekkora óta imádta a könyvet. Ennek tudható be az is, hogy a könyvtárosi pályát választotta. Miután csekély szlováktudása ellenére csodálatra méltó eredményekkel végezte el a könyvtárosképzőt, 1964-ben a szenci városi könyvtár munkatársa lett. Itt kezdődött közösségformáló szerepe. Tagja lett a Csemadok Szenci Alapszervezetének, majd a Csemadok járási bizottságának, végül a járási elnökségnek. Áldozatos munkája nem csupán a könyvtár, és különösen annak magyar részlegének a működtetése, hanem irodalomi estek, olvasótáborok, irodalmi színpadok szervezésében is megmutatkozott. A szervezetben főként az irodalom, irodalomnépszerűsítés, a képzőművészeti tárlatok szervezése volt a feladata. Hosszú ideig volt tagja a központi népművelési szakbizottságnak is. A gyermekek körében végzett, helytörténeti ismereteket célzó munkája (Kincskeresők) azóta is biztos alapot nyújt a további helytörténeti kutatásokhoz. Ott állt a Szenczi Molnár Albert Napok bölcsőjénél, majd éveken át segítette ezen rendezvénysorozat növekedését, gyarapodását. A Szenci Városi Múzeum előadójaként Szenc város történelmével kapcsolatos ismereteit és tapasztalatait adta át a látogatóknak, hangsúlyozva a szenci magyarság gazdagságát történelmi, kulturális és gazdasági téren. Munkáját Samuel Zoch-díjjal, a Csemadok Közművelődési Díjával (2014), valamint a Katedra-díjjal (2011) is elismerték. 2023. május 14-én hunyt el Szencen.; 1960 L. Juhász Ilona (Rozsnyó, 1960. március 18. –) néprajzkutató, a komáromi Etnológiai Központ tudományos kutatója. 1979-ben szülővárosában Rozsnyón érettségizett, majd 1981-ben Pozsonyban népművelésből szakérettségizett. 2004-ben a Debreceni Egyetemen néprajzból szerzett oklevelet, ugyanott doktorált 2006-ban (néprajz és kulturális antropológiai tudományok). 1990–1994 között az Érsekújvári Múzeum, 1994–1997 között pedig a komáromi Duna Menti Múzeum munkatársa volt. 1997-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának dokumentátora és bibliográfusa, majd etnológusa. Szlovákiai magyar néprajzi bibliográfiái 1995-től kezdődően eddig hét kötetben jelentek meg. 1991–1999 között a Cseh(szlovákiai) Magyar Néprajzi Társaság titkára, illetve szerkesztője volt a társaság Hírharang című tájékoztatójának, valamint az Utánpótlás és Adattári Közlemények című kiadványoknak. Jelenleg az Etnológiai Központ Acta Ethnologica Danubiana című évkönyvének szerkesztő munkatársa. Tudományos érdeklődése elsősorban a temetkezési szokások és a temetőkultúra, valamint a nemzeti szimbólumok, emlékjelek, a szokásváltozások és az interetnikus kapcsolatok problémaköreire összpontosul.

AnimaPortál

Kremmer Dezső törékeny csodái Pozsonyban

FENNTARTÓ

Related Posts

Embersége, műveltsége határtalan volt

ROPOG JÓZSEF 80

Polák Margitra emlékezünk

M. Csepécz Szilvia (1965–2011)