Koronázási Ünnepség és Duna Fesztivál Pozsonyban

PONTPozsony legfényesebb történelmi korszaka a magyarokkal közös örökséghez, koronázóvárosi múltjához kötődik, ehhez visszanyúlva célozta meg a város marketingszervezete a „koronázó Pozsony” brand kialakítását.  

A szlovák fővárosban 2003 óta rendezik meg a Koronázási Ünnepséget, amellyel a magyar királyok és királynék egykoron itt zajlott – szám szerint 18 – koronázására emlékeznek a pozsonyiak. A rendezvény időpontja minden év negyedik júniusi hévégéje – a legjelentősebb, Pozsonyban megkoronázott uralkodó, Mária Terézia tiszteletére. Az idei, június 21–23. közötti ünnepséget az első pozsonyi koronázás emlékének szentelik: I. Lipót fejére éppen 450 évvel ezelőtt került fel a királyi hatalom jelképe, 14 éves korában. A rendezvény szórakoztató módon, ugyanakkor hitelesen eleveníti fel a történelmi források alapján rekonstruált koronázási szertartást, amelyben 120 színész működik közre korhű jelmezekben, és I. Lipót szerepére is sikerült találni egy 14 éves színészpalántát.

Az ünnepi aktus után Pozsony utcáin kezdetét veszi a népünnepély, kézművesek, mutatványosok, korabeli zenét játszó muzsikusok, énekesek és más látványosságok elevenítik meg a kor hangulatát, a városon végigvonuló koronázási menet koronázási érméket szór a „nép” közé, az egyik szökőkútból pedig ezúttal 150 liter bor folyik majd. Színi előadásokkal idézik meg I. Lipót uralkodásának emlékezetes momentumait, így a Wesselényi-féle összeesküvés résztvevőinek 1671-es kivégzését, valamint a törökök súlyos vereségével végződött 1683-as bécsi csatát – utóbbit élő sakkparti formájában. A programok ingyenesek, de 12 euróért ülőhely is vásárolható a színi előadásokra, magyar, német vagy angol nyelvű audio guide tolmácsolással 
A folytatásban Pozsony egész nyáron át színes kulturális és szabadtéri programokkal várja a turistákat. A Pozsonyi Kulturális Nyarat szeptember 5–8. között a Duna Fesztivál zárja, amely 15 év után a németországi Ulmból a szlovák fővárosba költözik és a jövőben páros években Ulmban, páratlan években Pozsonyban rendezk. A fesztivál célja a Duna-stratégia szellemében megmutatni mindazokat az értékeket, amit a Duna összeköt: a különböző országok, népek klasszikus és modern kultúráját, népművészetét, gasztronómiáját. (Forrás: Turizmus.com)