Az ember hazarohan innen-onnan, s bár este tízig nyitva még a bolt, a pénztárcájában lapuló apró nem mozgatja meg a vásárlási fantáziáját.
– Akkor nem eszem! – mondja magának, és tesz-vesz, végzi az elmaradt teendőket. Megitatja a virágokat, fényt meg levegőt ereszt be (ma nincs akkora szmog), teát főz, a híradók alatt megiszogatja.
– Kilukad a gyomrom! – konstatálja úgy tíz óra után, amikor a bolt már holt.
Irány a hűtő, mélyhűtő, élelmiszeres szekrény. Mi van? Van vagy tizenöt deka fagyasztott csirkemell. Az jó. Meg van három krumpli. Az is jó. És egy tojáska is árválkodik odabent. Az is jó. De külön-külön való elkészítése macerás, és nem is túl laktató…
– Mire a hús kiolvad, megunom az életemet – morog. – Fasírt!
Az ötlet megszületett. A meglévő nyersanyagok bekerülnek a mixerbe. A félig kiengedett hús, a tojás, vöröshagyma, fokhagyma, fűszerek, meg a meghámozott-felkockázott krumpli. Ja, és persze a só, mindennek a sava.
A mixer felberreg, előbb lassan, majd turbózva pépesíti a tömény hozzávalókat.
– Hát, ez könnyű hab inkább, ebből nem lesz fasírt!
Az nem, de lehet dolka, darkedli, tocsni formájú eledel. S ha lehet, lesz is! A serpenyőbe olaj kerül, rá a dolkák, szépen ropogósra sülnek. Gusztusosak, az illatuk ínycsiklandó. retket metél hozzá, és nekilát. Egy ültében bekebelezi a felét. A többit meghagyja reggelire. Hidegen ugyanolyan kiváló.