XXIV. Komáromi Imanap

Április 21-én, Jó Pásztor vasárnapján rendezik meg a városban a XXIV. Komáromi Imanapot, amelyen – a hagyományokhoz híven – a szlovákiai magyar hívek lelki gondozásával megbízott főpásztorért, valamint magyar papi és szerzetesi hivatásokért imádkoznak az egybegyűltek. 

A program 14 órakor kezdődik a Szent András-plébániatemplomban engesztelő szentségimádással, majd szabadtéri keresztút következik a Szentháromság-szobor megkerülésével. A templomba visszatérve Szent Mihály arkangyal közbenjárásáért szól a fohász, majd a délutáni imaóra, azaz a nóna következik. Az ünnepi szentmisét Mario Giordana apostoli nuncius és Orosch János püspök, a Nagyszombati Főegyházmegye apostoli kormányzója mutatja be oltártestvéreivel együtt. Huszonhárom év után ez az első alkalom, hogy a Szentszék képviselőjével, apostoli nunciussal együtt imádkozhatnak Komáromban magyar papi és szerzetesi hivatásokért, valamint magyar főpásztorért a hívek. 

Az MKP Keresztény Platformjának jóvoltából a szabadtéren fényképkiállítás is lesz az eddigi imanapok történetéből. Az előző évekhez hasonlóan az Imanapot élő adásban közvetíti a szlovákiai Mária Rádió. Új imafüzet is megjelenik, amely XVI. Benedek pápa hivatásvasárnapi üzeneteit és a még közvetlenül pápává választása előtt bíborosként megfogalmazott keresztúti elmélkedését is tartalmazza. Az idei XXIV. Komáromi Imanap szervezői a Pázmaneum Polgári Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a komáromi római katolikus plébánia. (Forrás: Új Szó Online)