Rév-Komáromban Dr. Korzenszky Richárd az ünnepi szónok

A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület Rév-Komáromban 2007-ben emlékoszlopot állított Szent István Király tiszteletére azzal a szándékkal, hogy a helyére a későbbiekben egy szobor kerüljön és hirdesse honalapító királyunk nagyságát. Ez az álom a Jókai Egyesület kezdeményezése nyomán, Komárom Városa, a Palatinus Társaság és a nagy számú adakozó közreműködése, támogatása révén 2009-ben valóra vált és leleplezésre került Győrfi Lajos Szent Istvánt ábrázoló lovas szobra. Rév-Komárom közössége így immár 6. alkalommal emlékezik és ünnepel augusztus 20-án.

SztIstvan 2012 plaka1 2

Tisztelettel és szeretettel hívunk mindenkit az ünnepre, melyre 2012. augusztus 20-án 17.00 órai kezdettel kerül sor Szent István Királyunk szobránál.

Felkérésünket az ünnepi beszéd megtartására nagy örömünkre elfogadta Dr. Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Bencés Apátság perjele, elöljárója.

Az ünnepi műsorban hallhatjuk a népdaléneklés egyik legjelesebb képviselőjét, Budai Ilonát, akinek előadásában felhangzik majd az Ó Szent István dicsértessél című moldvai csángó ének is, melyből csalogatónak íme a kezdő pár sor:

            „Ó Szent István dicsértessél, menny és földön tiszteltessél!
             De főképpen nálunk ma, mint Országunk Oszlopa!
             Kérünk, mint Apostolunkat és az első Királyunkat,
             Szent István nézz Menyből le a szép magyar népedre!”

A koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezés után a Szent András templomban 18.00 órai kezdettel ünnepi szentmise lesz Szent István tiszteletére.

Várjuk a felvidéki magyarokat ünnepelni!           

Dr. Keszegh Margit, a Jókai Egyesület elnöke