2. Jótékonysági Nemzetközi Lecsófesztivál

Lecsófeszt

A Kultúra-Agroturisztika-Hagyomány Polgári Társulás 2012. augusztus 18-án, szombaton Ifjúságfalván megrendezi a 2. Jótékonysági Nemzetközi Lecsófesztivált, amellyel a különféle nemzetiségű és jólelkű embereket illetve csoportokat, közösségeket kívánta és kívánja megszólítani illetve mozgósítani a regionális lokálpatriotizmussal összefonódó kulturális hagyományok valamint az agrárturisztika fellendítése érdekében, ezzel is hozzájárulva az identitástudat megszilárdításához és a térség turisztikai felemelkedéséhez.

A futballpályán megrendezendő emberbaráti jelleggel bíró fesztivál legfőbb célja a mai elanyagiasodott és túlságosan ego-központú világban az egyén a társadalomban betöltött fontos és elengedhetetlen szerepének kihangsúlyozása és megerősítése, illetve a jólelkű és segítőkész emberek összefogásának elősegítése. Az idei fesztivál legfőbb célja a nehéz helyzetben lévő beteg gyermekek megsegítése.

Hamová Erika, a Kultúra-Agroturisztika-Hagyomány Polgári Társulás elnöke – a Fesztivál kezdeményezője: Hiszem, hogy hasonló kezdeményezésekkel hozzájárulhatunk a helyi közösség értékeinek megtartásához. A mai elanyagiasodott világban kiemelten fontos a rászorulók megsegítése, hogy nyitott szemmel és szívvel járjuk a világot, hiszen az életben könnyen előfordulhat, legközelebb éppen mi szorulunk segítségre. Van, hogy rohanó életmódunkban nincs időnk figyelmet szentelni a beteg, gyámoltalan gyermekekre, akik törődést és szeretetet igényelnek. Jöjjenek hát el erre a fesztiválra, amely az emberség ünnepe is egyben. Ha tetszik ez a kezdeményezés, csatlakozzanak, és segítsünk együtt azokon, akiknek erre leginkább szükségük van: a beteg gyermekeken. Könnyítsük meg az életüket. Fogjunk össze egy jó célért mindannyian!”

A fesztiválunk mottója: Jó ügyért főzünk!

A lecsófesztiválon azonban nemcsak lecsót, hanem mindent lehet főzni, ami bográcsban elkészíthető (gulyás, halászlé, kakaspörkölt…). Helyszíni pénzbeli hozzájárulás 5 euró/csapat, amely legfeljebb 5 főből állhat. Jelentkezési határidő: 2012. augusztus 16. Előzetes jelentkezni a 0940 740 628-as telefonszámon Hamová Erikánál, ill. a lecsofeszt@gmail.com mailcímen lehet. A szervezők tűzifát és ivóvizet biztosítanak, a főzéshez szükséges hozzávalókat a résztvevő csapatoknak kell bebiztosítaniuk.

A helyszínen ún.: „becsületpersely” is lesz, s az összegyűjtött pénzt jótékony célra ajánljuk fel, amelyet figyelemmel követhetnek szervezetünk honlapján: kultagro.eu valamint a médiában. A pénzátadás világosan meghatározott célra nyilvánosan történik.

Király Attila, társrendező: „A program összeállításánál külön figyelmet szenteltünk, hogy három nemzedék képviselői is megtalálják a szórakozásukat.”

Igazi családi rendezvényt álmodtunk meg, amelyhez a futballpálya kiváló miliőt biztosít. Ezzel az alkalommal szeretnénk teret és lehetőséget biztosítani a 3G (három generáció) tagjainak kulturált, tartalmas és aktív kikapcsolódására. Fontos megemlíteni, hogy akciónkat a Wellness Hotel Patince támogatja. Valóban érdekes műsorfüzérrel várjuk a látogatókat. Az egyik kozmetikai cég helyszínen felállított reklámsátrában ingyen bőrdiagnosztikai vizsgálatra lesz lehetőség, illetve arc- és bőrápolókból összeállított kis ajándékcsomaggal kedveskednek a látogatóknak.

Délben (ameddig a főzőcsapatok ételei nem készülnek el) a pazarul megterített „terülj, terülj asztalkám”- on lévő válogatott finomságokból csemegézhetnek a vendégek. A belépés ugyan díjtalan, ám az ízletes ételért, és a kellemes délutánért cserébe bárki tetszőleges összeggel hozzájárulhat a gyűjtéshez. A szabad programok is számos izgalmat ígérnek. Az óriási közkedveltségnek örvendő trambulinon ugrálva a kicsik megszabadulhatnak a felgyülemlett felesleges energiáiktól. Ugyancsak remek kikapcsolódást biztosít a pónilófogattal a helyszínen tett körutazás, s a legkisebbek azt is kipróbálhatják, milyen érzés a póniló hátán ringatózni. Bemutatkozik a gútai kutyakiképző iskola, amely több éve sikeresen segít a kutyatartóknak kezelhetőbb négylábú kedvencet nevelni. A délután folyamán csallóközi előadók koncertjeikkel és zenés előadásaikkal szórakoztatják a közönséget. A szumóverseny alatt a vállalkozó kedvű lurkók mókás formában összemérhetik erejüket. Lesz játékos arcfestés is. A bemutatóval egybekötött interaktív íjászversenyen a közreműködők betekintést nyerhetnek ebbe az érdekes sportágba. Jelen lesznek az  S.A.F Airsoft Sportklub tagjai is, akik hamisítatlan katonai bemutatóval készülnek, mindezt biztonságos, erőszakmentes stratégiai-taktikai játék keretében. Az érdeklődők interaktívan bekapcsolódhatnak és szakértői felügyelet alatt kipróbálhatják az egyes élet- s önvédelmi eszközök illetve fegyverek használatát. A főzőverseny kiértékelését követően zenés banzáj zárja a találkozót.

Műsor:

  • 12:00-13:00 –  Főzőcsapatok regisztrációja
  • 13:00              Ünnepélyes megnyitó
  • 13:00-15:00 –  Szabad program felnőttek és gyermekek részére (trambulin, pónifogat és pónilovaglás, interaktív íjászverseny, játékos szumóverseny)
  • 15:00               A gútai kutyakiképző iskola bemutatója
  • 16:00 – L’ecsó-art kultúrműsor:
  • a gútai Lázók fivérek hegedűhangversenye
  • a tallósi Modern tánccsoport műsora
  • a marcelházai Nagy Viktória táncelőadása
  • a csicsói Musikölkök: Nagyidai cigányok – musicalrészletek
  • 17:45 – Az S.A.F. Airsoft Sportklub katonai kiképző-bemutatója
  • 19:00 – A lecsófesztivál főzőcsapatai versenyének kiértékelése
  • 21:00 – Zenés banzáj DJ Szomival

Kapcsolat: 0940 740 628 * Erika Hamová, a rendezvény főszervezője, e-mail: lecsofeszt/@/gmail.com