ISZTAMBULI NYILATKOZAT 2010

ISZTAMBULI NYILATKOZAT 2010 * Életbevágóan fontos, hogy a kulturális és irodalmi tevékenységek szabadságát semmi ne korlátozza. A szólásszabadság minden közvetlen és közvetett akadályát el kell hárítani. A szólásszabadságot korlátozó fenyegetések és erőszak ellen a lehető legerősebb intézményi és civil szervezeti erőforrásokat kell mozgósítani…

Egymilliárd forinttal indul januárban a Márai-program

Évi egymilliárd forintos kerettel indul 2011 januárjában az olvasás- és könyvkultúra fejlesztését célzó Márai-program – jelentette be a program csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.

Tóth Krisztina és Kemény Lili díjai

Tóth Krisztina Bárka-díjas December 11-én a Békés Megyei Jókai Színházban adták át a 2010. évi Bárka-díjakat. Az idei év díjazottjai Becsy András költő és Tóth Krisztina költő, író. A Bárka…

Megszűnik a Magyar Könyv Alapítvány is…

Harmincöt alapítványt és közalapítványt szüntet meg a kormány, köztük a kortárs magyar irodalom idegen nyelvre fordításában és külföldi megjelentetésében kiváló sikeret elért Magyar Könyv Alapítványt. Nonprofit gazdasági társaságok és központi…

A Comorra és a Brigetio újévi hangversenye

2011. január 2-án 18.00 órától a komáromi Tiszti pavilonban a Comorra és a Brigetio egyesített kamarazenekarok újévi hangversenyére kerül sor. A műsorban felcsendülnek J. Strauss, Csajkovszkij és Lehár Ferenc művei.…

Az ungvári Credo verséneklő együttes újévi koncertje

Az Iskei Református Keresztyén Egyházközség a helyi önkormányzattal karöltve újévi koncertet szervez január 2-án, vasárnap 14.30-tól. A református templomban az ungvári Credo verséneklő együttes ad konceret zsoltárfeldolgozásokból, valamint kárpátaljai, erdélyi…

Vidám szilvesztert és sikeres új esztendőt!

Vidám szilvesztert, békés, boldog, sikerekben bővelkedő szép új esztendőt kívánunk kedves Olvasóinknak nagy szeretettel: Az AnimaPortál szerkesztői

A dunaszerdahelyi VMK januári műsorai

JANUÁR 8, 10.00: a dunaszerdahelyi sakkcsapat I. ligás mérkőzése Január 14., 11.00: Kiállításmegnyitó: A Keresztény Kultúra Éve – A templomok * a Csallóközi Népművelési Központ szervezésében