Hajnalok Völgye 3

Immár 3. alkalommal kerül 2010. november 6-án megrendezésre a Hajnalok Völgye 3 – Kortárs Kórusfesztivál Csábon. Ez Szlovákia egyetlen ilyen jellegű fesztiválja. Az előző évekhez hasonlóan idén is szeretnénk, ha egyedülálló rendezvényünk a kortárs kóruszene ünnepe lenne, ahol mindannyian közelebb kerülhetünk ehhez a különleges világhoz.Idén a vendéglátó Csábi Szeder Fábián Dalegylet mellett olyan nagyszerű énekkarok vállalták a fellépést, és ezzel egy vadonatúj mű először való előadását, mint a Solymári Férfikórus, a Csermely Kórus Kassáról, valamint a Kölcsey Kórus Debrecenből. Olyan zeneszerzők, mint Zombola Péter, Horváth Márton Levente, Fekete Gyula, Sebők Péter, Jozef Podprocký, Tóth Péter és Tóth Árpád egy-egy művének ősbemutatója fog felcsendülni a csábi római katolikus templom falai között. A koncert után a Hajnalok Völgye közönségdíját maga a közönség ítélheti oda az egyik alkotónak. Találkozzunk tehát 2010. november 6-án 16 órakor a csábi római katolikus templomban. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
A fesztivál honlapja: www.hajnal.dalegylet.com