29. Gímesi Művelődési Tábor

A nyitrai magyar egyetemistákat összefogó Juhász Gyula Ifjúsági Klub ( Jugyik) 29. alkalommal rendezi meg legütősebb rendezvényét, a hagyományos Gímesi Művelődési Tábort, 2010. szeptember 8-11. között a zoboralji Gímes község autókempingjében. A kezdetekben és hosszú éveken keresztül e tábor a leendő elsős hallgatóknak, azaz a gólyáknak volt szánva mindkét nyitrai egyetemről, ám a nagy érdeklődésre való tekintettel a gólyatábor kinőtte magát az idősebb egyetemisták részére is. Mindemellett gyakran a környező felvidéki magyar egyetemista klubok tagjai is képviseltetik magukat. E tábor megnevezése sokat elárul magáról, hiszen nem csupán a szórakozás az elsődleges célja, hanem érdekes és attraktív programokkal is tarkítva van az a pár nap, s persze van helye a lazulásnak is bőven. Különlegessége, hogy neves közéleti személyek (irodalmárok, színészek, kutatók, zenészek), valamint a nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanári kara is képviselteti magát egy-egy előadás, koncert erejéig. Azért is jó, hogy ez a találkozás megvalósul az egyetem tanáraival, mert a leendő elsősök hasznos információkhoz juthatnak; az egyetem diákjai pedig közvetlenebb beszélgetésekbe kerülhetnek oktatóikkal.
Az idei művelődési tábor programjából sem hiányoznak az esti koncertek, bulik és karaoke-partyk, az ismerkedős és kommunikációs játékok; lesz improfeszt, ahol a táborlakók majd kipróbálhatják saját színészi tehetségüket; előad a kisújfalusi színház, Kovács Magda írónő és Bárczi Zsófia Madách-díjas írónő és egyetemi oktató; valamint lesz túra a gímesi várhoz, városnézés Nyitrán – hogy csak pár programot említsünk az érdeklődőknek. A tavalyihoz hasonlóan, idén is lesz tábori újság, ám ezúttal az Alma Mater egyetemistáknak és főiskolásoknak szóló lap munkatársainak segítségével lehet elmélyedni az újságírás, szerkesztés és tördelés rejtelmeibe. Az egész tábor csupán 30 euróba kerül, étkezéssel, szállással együtt.
A tábor célja a kötött programok mellett a leendő nyitrai magyar diákok összefogása és beilleszkedések segítése az egyébként sem unalmas egyetemi életbe. A tábor lehetőséget és alkalmat biztosít arra, hogy barátságok szülessenek, hogy a „gólyák” megismerkedjenek az egyetemi szokásokkal és tanácsokat kapjanak a felsőbb éves hallgatóktól, valamint belepillantást is lehet nyerni a Jugyik munkájába. Aki részt vesz a táborban, a tanévkezdéskor nem idegen arcokkal találkozik, hanem ismerős és segítőkész barátokkal.
A Jugyik-team gondoskodik arról, hogy a résztvevők minél több élményben részesüljenek, és ha megtetszik lelkes munkájuk, ősztől be lehet kapcsolódni a Jugyik vidám vezetőgárdájába. Bővebben az ifjúsági klub mindennapjairól a www.jugyik.sk-n lehet olvasni.
Jelentkezni a jugyik.nyitra@gmail.com címen, vagy Plánka Gabikánál (0915/622 566) és Nagy Gabánál (0910/481 304) lehet augusztus végéig!