Gombaszögi Nyári Tábor 2010 Krasznahorkaváralján!

Diákhálózat hagyományos Gombaszögi Nyári Tábora az idén átköltözik Krasznahorkaváraljára, ahol új ötletekkel, érdekes programokkal, de a hagyományos diáktábor szellemében várja a fiatalokat 2010. július 20-tól 25-ig.

A július 20-tól 25-ig tartó tábor a hagyomány és szórakozás érdekes keverékével indul: egy hetvenes években gyártott Škoda 706 RTO veterán autóbusszal vághatnak majd neki a vállalkozó kedvű fiatalok a Dunaszerdahely-Krasznahorkaváraljára távnak. Az élménytúrán bárki részt vehet, aki ezt előre jelzi a szervezőknek.
A táborba érkezés után a legkülönbözőbb programok várják a résztvevőket, így például lesznek workshopok, paintball verseny, előadások, színház, borkóstoló és zene zene zene. Olyan neves előadókat sikerült megnyerni a rendezvény zenei felhozatalába, mint a Magashegyi Underground, a Bëlga vagy a Jóvilágvan.
Az igényes szórakozás nevében az irodalom is teret kap a történelmi kulisszák közt töltött napok programjában. Határeset című regényéről Hunčík Péter beszél majd.

A társadalmunkat érintő aktuális kérdésekkel Petőcz Kálmán: Nyelvhasználat, nyelvtörvény, kétnyelvűség és Öllős László: Quo vadis szlovákiai magyar politika? című előadása foglalkozik majd. A közéleti témák szintén terítékre kerülnek a pénteki bloggertalálkozón is.
A rendezvény ideje alatt folyamatosan frissülő blogon követhetik az érdeklődők, hogy éppen mi és miként zajlik majd a táborban. A blog, mely a részletes programot is tartalmazza a következő linken érhető el: http://www.diakhalozat.sk/tabor/
A rendezőgárda, naprakész információkkal áll az érdeklődők rendelkezésére. A táborral kapcsolatos bármilyen információ kérhető a gombaszog@gmail.com címen, vagy Orosz Örs főszervezőnél a 0908 598 887-es telefonszámon.
Az ötnapos tábor belépődíja 20 euró, a helyszínen pedig faház bérelhető.