VIII. Kulcsár Tibor Vers- és Prózamondó Verseny

Kulcsár TiborA pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, az SZMPSZ Pozsony-Szenc Területi Választmánya és a Pozsonyi Casino mellett működő VIDÉO Alapítvány november 29-én tartja a VIII. Kulcsár Tibor Vers- és Prózamondó Versenyt.

„A verseny első évfolyamának meghirdetésekor célunk a szlovákiai magyar irodalom alkotásainak megszólaltatása és népszerűsítése volt, valamint tisztelegni szerettünk volna Kulcsár Tibornak, iskolánk kiváló pedagógusának emléke előtt.”A versenyt az alapiskolák nyolcadik és kilencedik osztályos tanulói, a négyosztályos gimnáziumok diákjai, a nyolcosztályos gimnáziumok harmadikos és negyedikes, valamint felső tagozatos diákjai számára hirdetik meg évente két kategóriában.

Idén a 75 éves Cselényi László, a 70 éves Batta György, a 65 éves Grendel Lajos, a 60 éves Barak László és Kövesdi Károly előtt is tisztelegnek azzal, hogy felhívásukban ezen alkotók szövegeinek választására hívták fel a figyelmet.

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke