Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek

Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek

„Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” 

 Neil Armstrong a Hold felszínén.  Két és fél óra az örökkévalóságnakNeil Armstrong 1969-es mondását sokan és sokfelé idézték. A Holdra lépés valóban nagy esemény volt, az egész világ lélegzet-visszafojtva figyelte. 
Akárcsak nemrég a Mars-szonda célba juttatását.
Talán úgy van: ha megérik, megszületik és lezárul valamely korszak, és elkezdődik egy más, ugyanolyan érdekes, fontos és jelentős: az előző nagy személyiségei, a mindenkori úttörők megnyugvással hajthatják örök álomra fejüket. Hiszen a történelem kereke forog tovább, a tudomány halad, és amit az emberi elme megálmodik, előbb-utóbb, épp az Amstronghoz hasonló úttörők, a bátrak segítségével megvalósul.
Köszönjük, hogy ott hagytad a felszínen az „emberiség” lába nyomát. 🙂 (HM)

Neil Armstrong űrhajós 1930. augusztus 5-én született az Ohio állambeli Wapakoneta városban. A koreai háború alatt a légierőnél szolgált, pilótaként 78 harci bevetése volt, több kitüntetésben is részesült. Leszerelése után repülőmérnöki, majd űrmérnöki diplomát szerzett a Dél-kaliforniai Egyetemen. Ezután a NACA (az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA elődje) alkalmazta, s tesztpilótaként több mint ötvenféle repülőgépet próbált ki. Az X-15-ös kísérleti repülőgéppel több mint hatvan kilométer magasra jutott, miközben elérte a hangsebesség 5,74-szeresét (óránként 6400 kilométert). 1962-ben űrhajósjelölt lett a Gemini-program keretében, 1965-ben a Gemini-5 űrhajó tartalék parancsnoka volt.

Egy évvel később a Gemini-8 parancsnokaként járt a világűrben, űrhajójuk elsőként hajtott végre űrrandevút. A kísérlet során az egyik hajtómű meghibásodott, de Armstrong úrrá lett a helyzeten. 1968-ban ismét életveszélyes helyzetbe került, amikor egy Holdmodulhoz hasonló szerkezettel végzett próbarepülés során tűz miatt katapultálnia kellett, de ezt a kalandot is ép bőrrel megúszta. Egy évvel később őt választották a Holdra szállást végrehajtó Apollo-11 űrhajó parancsnokának.

Az amerikaiakat heves vágy fűtötte, hogy „visszavágjanak” a Szovjetuniónak az űrhajózás terén. A szovjetek bocsátották fel az első mesterséges holdat, és szovjet volt az első űrhajós is (Jurij Gagarin), a szovjet propaganda-gépezet pedig alaposan kihasználta a lehetőséget a kommunizmus felsőbbrendűségének bizonyítására. John Kennedy elnök 1961-ben bejelentette, hogy az Egyesült Államok az évtized végéig embert juttat a Holdra, s a program megvalósítása érdekében óriási erőforrásokat mozgósítottak. A Mercury-, majd a Gemini- után beindították az Apollo-programot, a háromszemélyes űrhajócsaláddal a már a holdraszálló egységet, a holdkompot tesztelték. A 10-es számú Apollo már a Hold közelében tesztelte a holdraszállást, a manővert élesben az Apollo-11-nek kellett végrehajtania.

 Az Apollo-11 1969. július 16-án, 14 óra 34 perckor indult el, fedélzetén Neil A. Armstrong parancsnokkal, Michael Collins és Edwin E. Aldrin űrhajóssal a Hold és a történelem felé. A parancsnoki kabin, a műszaki egység és a holdkomp egy száz méternél is magasabb Saturn-V hordozórakéta orrában kapott helyet. Az űrhajó két és fél órát keringett a Föld körül, majd Hold felé vezető pályára állították és washingtoni idő szerint július 19-én 22 óra 49 perckor pályára állt a Hold körül. Armstrong és Aldrin 20-án átszállt a Sas (Eagle) névre keresztelt holdkompra és megkezdte a Holdra szállást.

A művelet majdnem meghiúsult, mert a landolásra a Nyugalom Tengerének nevezett, a Földről síknak tűnő tájat szemelték ki, közelebbről azonban kiderült, hogy azt kövek és kráterfalak teszik veszélyessé. Már csaknem elfogyott a kétpercnyi manőverezésre elég üzemanyag, amikor végre alkalmas helyet találtak és jelenthették a houstoni irányító központnak: A Sas leszállt. Július 20-án, vasárnap este washingtoni idő szerint 22 óra 56 perckor (közép-európai idő szerint 21-én 3 óra 56 perckor) lépett Neil Armstrong személyében az első ember idegen égitest felszínére, s hangzott el a híres mondat: „Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek.” Húsz perccel később Aldrin is csatlakozott hozzá, a két űrhajós kitűzte az amerikai zászlót, talajmintát vett, elhelyeztek néhány műszert, egy ottlétüket megörökítő táblát és emlékérmeket az elhunyt űrhajósok emlékére. A két és fél Holdon töltött óra nagyobb részében csak sétálgattak, futkároztak és „ugrándoztak”. Ezután visszaszálltak a Holdkompba, startoltak és összekapcsolódtak az anyaűrhajóval.

Három nappal később, július 24-én a Hawaii-szigetek közelében a parancsnoki kabinnal sikeresen leszálltak a Csendes-óceánon. A Hornet anyahajó fedélzetén Richard Nixon amerikai elnök várta őket, de a hősöket azonnal biológiai védőruhába öltöztették és karanténba zárták, hogy az esetleges holdi baktériumokat izolálják. Augusztus 12-én „szabadultak”, miután kiderült, hogy a Holdon nincs élet.

A Holdra szállásnak akkor 528 millió ember lehetett szemtanúja az egyenes tévéközvetítésnek köszönhetően. Ennek ellenére újra és újra felröppen a hír, hogy „senki nem járt a Holdon”. A kételkedők szerint a felvételek Nevadában, egy titkos laboratóriumban készültek a NASA megrendelésére, bizonyítékként a csillagok hiányát, irreális árnyékokat és a porban a hajtóművek által hagyott kráterek hiányát hozzák fel. A nagy átverés hívei azt állítják, a holdkomp olyan gyatra alkotmány, amely a valóságban sose repülne, a visszaszálló egységet pedig egyszerűen kilökték egy magasan szálló repülőgépből.

Az viszont egész biztosan a városi legendák közé tartozik, hogy Armstrongnak a Holdra lépve második szava az irányító központ megdöbbenésére a „Sok szerencsét, Mr. Gorsky” lett volna. Először azt hitték, egy rivális szovjet kollégáját üdvözli, de ilyen nevű illetőt nem találtak. Aztán állítólag – 26 év után – egy interjúban magyarázatot adott: gyerekként egy bizonyos Gorsky nevű szomszéd kertjében hallotta, amint Mrs. Gorsky azt üvölti férjének: „Orális szex? Majd ha a szomszéd fiú a Holdon jár!” A kacsa 1995-ben jelent meg az interneten és azonnal felkapta a sajtó, maga a főszereplő Armstrong is egy tévéműsorban hallotta először.

Visszatérve a Földre, Armstrong megvált a NASA-tól, a cincinnati egyetem oktatója lett és maradt 1979-ig. Majd hazaköltözött szülővárosába; telefonját titkosíttatta és kerülte a nyilvánosságot. Számtalan kitüntetéssel halmozták el, és a Holdra szállás helyszínén egy kis kráter viseli nevét.

Az Apollo-program az Egyesült Államok második – a hosszas előkészítő fázisa miatt a repülések sorrendjét tekintve harmadik – emberek részvételével végrehajtott űrprogramja volt, amely 1961 és 1972 között zajlott. A program célja kettős volt: a fő célként az ember Holdra juttatása fogalmazódott meg, mögöttes politikai célként pedig a hidegháború által életre hívott űrversenyben az USA vesztes pozíciójának megfordítása, a nemzeti presztízs helyreállítása volt a célkitűzés. Armstrongék Holdra szállását négy, űrhajósokkal végrehajtott tesztrepülés előzte meg, míg egy sikertelen holdutazás is része volt a programnak. A repülések mellett egy tragédia is beárnyékolta az Apollo-programot, az első tesztrepülés előtti előkészületek közben három űrhajós, Gus Grissom, Ed White és Roger Chaffee halt meg az űrkabinjukban kitört tűz következtében.

A repüléseket egy speciális űrhajórendszerrel hajtották végre, amely az Apollo típusú űrhajóból és a holdra szállás kulcsának számítóholdkompból állt, hordozóeszközként pedig szintén speciálisan a feladathoz tervezett Saturn V és Saturn IB rakétákat használtak. A program hardverét később sikerrel alkalmazták más űrkutatási programokban is, így a Skylab-programban és az Apollo–Szojuz repülésen is.

A program 1972-ben fejeződött be, azóta egyetlen embert szállító űrhajó sem hagyta el az alacsony Föld körüli pályát. Az űrhajósok által visszahozott kőzetminták és a kihelyezett műszerek mérései forradalmi változásokat hoztak a Naprendszer történetének, kialakulásának megismerésében, a Föld-Hold rendszer fejlődéstörténetének ismereteiben.

A © NASA felvételei

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke