2014. november 9-én 15:00 órai kezdettel kerül sor a TAT – Tehetség a tét című verseny 8. sorozatának IV. fordulójára az Ekecsi Művelődési Központban. Falunkat Bajcsi Barbara és Kéri Denisa…
A Pozsonyi Casino novemberi programjai
November 11., kedd 18.00 Pozsony Virágvölgy nevű városrészében 150 évvel ezelőtt nyílt meg az Országos (állami) Kórház. MUDr. Kiss László, CSc. Dr. habil. orvostörténész előadásából megtudhatjuk, mi lett a sorsa ennek…
ELHUNYT HOLOUBEK LÁSZLÓ, SZÍNÉSZ, NÉPMŰVELŐ
Tegnap, azaz november 6-án életének kilencvenedik évében Gútán elhunyt Holoubek László, színész, népművelő. 1925. június 22-én született Pozsonyban. Iskoláit szülővárosában végezte, majd Budapesten kereskedelmi iskolában érettségizett 1946-ban. Ezután hivatalnok Pozsonyban,…
Pozsonyi városnézés Brogyányi Mihállyal
A Csemadok Pozsony-óvárosi Alapszervezete pozsonyi várásnézésre hívja Önt és minden kedves barátját, ismerősét. Brogyányi Mihály, a város kiváló ismerője vezeti a csoportot végig a belváros utcáin, közben felidézi a magyar…
Walt Bogdanich előadásai Pozsonyban és Kassán
Szlovákiába látogat Walt Bogdanich, háromszoros Pulitzer-díjas oknyomozó újságíró. 2014. október 21-én 16 órától tart előadást Pozsonyban a Komenský Egyetem aulájában, október 22-én Kassán a Šafárik Egyetem aulájában.. A belépés mindkét…
A Dunaszerdahelyi VMK programajánlója
2014. okt. 9.–17.00 ó.: Fiatal zenei tehetségek fesztiválja okt.11.–10.00 ó.: IX. TARKA LEPKE BÁBFESZTIVÁL okt.13.–18.00 ó.: Jaro Vojtek: Gyerekek – filmbemutató. A vetítést követően beszélgetés a film készítőivel: Jaro Vojtekkel, Prikler…
Táncház, avagy egy újabb este népzenével Komáromban
2014. október 10-én (pénteken) 20:00 órai kezdettel Révkomáromban az Európa Udvarban ismét szabad a tánc! Kötetlen zenés, táncos este, táncoktatás nélkül, akinek nincs kedve sem táncolni, sem énekelni, az csak igya…
A Liliomfi Taksonyon
A taksonyi művelődési házban 2014. október 11-én, szombaton 18.00 órakor a Jókai Színjátszó Társulat előadja Szigligeti Ede LILIOMFI c. komédiáját. Előtte 17.30 kor ugyanitt az aradi vértanúkra emlékeznek.Mindkét rendezvény ingyenesen látogatható.
Az I. világháborúra emlékeznek Somorján
A Csemadok somorjai és tejfalusi alapszervezetei tisztelettel meghívják Önt és kedves családját az első világháború kitörésének centenáriuma alkalmából rendezett megemlékezésekre. 2014. október 9., csütörtök, 18.00, a Fórum Intézet konferenciaterme Első világháborús…
Lelkes Andrea festményeinek kiállítása Dunaszerdahelyen
A Csemadok Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapszervezete és a Dunaszerdahelyi Református Keresztyén Nők Egyesülete szeretettel hívja és várja Önt, családját és barátait Lelkes Andrea festményeinek kiállítására, 2014. október 16. (csütörtök) 18.00…