ELHUNYT HOLOUBEK LÁSZLÓ, SZÍNÉSZ, NÉPMŰVELŐ

Tegnap, azaz november 6-án életének kilencvenedik évében Gútán elhunyt Holoubek László, színész, népművelő.
1925. június 22-én született Pozsonyban. Iskoláit szülővárosában végezte, majd Budapesten kereskedelmi iskolában érettségizett 1946-ban. Ezután hivatalnok Pozsonyban, 1950-től pedig színész (1959-ig az Állami Faluszínház magyar tagozatában; 1959–1967 között a Magyar Területi Színházban). A Faluszínházban többnyire főszerepeket, a komáromi színházban közepes és kisebb szerepeket alakított. F. Sz. Biondello (Sh.: A makrancos hölgy); Hires István (Fejes E.: Rozsdatemető). Később a közművelődésben dolgozott Naszvadon, Gútán, Komáromban. Rendezőként, színészként kivette részét a műkedvelő színjátszó mozgalomból is. Búcsúztatása 2014. november 10-én, hétfőn, 13 órai kezdettel kerül sor a gútai temetőben. Nyugodjék békében! (Borka Roland, Gúta)