Az idén Bécsben megrendezésre kerülő „this human world” elnevezésű emberi jogi filmfesztivál szervezői Emberi Jogi Rövidfilmversenyt, videópályázatot hirdetnek diákok részére. A verseny célja, hogy a fiatalok emberi jogokkal, az Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatával és annak 30 cikkével kapcsolatos ismereteit növelje, különös tekintettel a gyermekek jogaira és a háborútól és üldöztetéstől menekülő gyermekekre.
Kategória: Forgószél
Programok, ajánlók, tárlatok, akciók…
A Bodrog folyótól a Zobor aljáig – filmbemutató Léván
A Reviczky Társulás szeretettel várja önöket 2013. május 15-én, szerdán 17 órakor a Reviczky Házba, „A Bodrog folyótól a Zobor aljáig” című, Kendy Éva és Farkas Péter által készített dokumentumfilm vetítésére, majd egy kis beszélgetésre az alkotókkal.
Pozsony híres szülöttei
Pozsonyban sok olyan személyiség született, akik világhírt szereztek maguknak és városuknak is. Hol járt iskolába a pozsonyi Nobel-díjas? Ki építette a Guggenheim Múzeumot? Kit tartunk a modern tánc megalapítójának, és ki szerkesztette meg az első sakkozógépet
Határon Túli Magyarok Interdiszciplináris Nyári Egyeteme
A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara, és a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium pécsi kirendeltsége hagyományosan jó együttműködése keretében a határon túl élő magyarok számára idén is megszervezi nyári egyetemét
Múzeumok éjszakája a Füleki Vármúzeumban
Három új időszaki kiállítást nyitnak a hetedszer megrendezett Múzeumok éjszakáján, május 18-án a Füleki Vármúzeumban. A Városi Honismereti Múzeumban a Ján Spodniak magángyűjteményéből rendezett Fülek régi képeslapokon című tárlat megnyitója után a Füleki Művészeti Alapiskola növendékeinek koncertje várja az érdeklődőket.
Hrabal habbal – filmpályázat
A filmpályázat kapcsán a világhírű filmrendező irigységének adott hangot, amiért nem a cseheknek jutott eszébe a remek ötlet, hogy így emlékezzenek meg Bohumil Hrabal születésének századik évfordulójáról.
Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Fölszállott a páva 2014-re május 26-ig
A tavalyi hatalmas sikerre való tekintettel ismét megrendezik a Fölszállott a páva televíziós népzenei és néptáncvetélkedőt! A versenyre 16 és 35 év közöttiek jelentkezhetnek.
DESIGN pályázatot hirdetett a Szépművészeti Múzeum
DESIGN pályázatot hirdetett a Szépművészeti Múzeum az állandó gyűjteménye alkotásait bemutató, megjelenítő ajándéktárgyak tervezésére. Az irányadó termékcsoportok: ékszerek, használati tárgyak (köztük ruhák), dísztárgyak, tartós élelmiszerek és illatszerek csomagolása.
Átadták a Talamon Alfonz-, a Simkó Tibor- és a Forbáth Imre-díjat
Átadták a Talamon Alfonz-, a Simkó Tibor- és a Forbáth Imre-díjat . A díjátadást követően Szászi Zoltánt Ardamica Zorán, Tőzsér Árpádot Csehy Zoltán, Z. Németh Istvánt pedig Balázs F. Attila méltatta és köszöntötte.
Szabó Ottó szobrának avatásához
A kassai származású, 2006-ban boldoggá avatott Salkaházi Sára szobra már január vége óta a kassai dóm déli hajóját díszíti, ám annak hivatalos felszentelése csak most vasárnap lesz. A felszentelés ceremóniáját…