Nyártervező: Gombaszögi Nyári Tábor, Krasznahorkaváralja

DHT mad

Most jegyezd fel: Gombaszög július 15. és 20. közt!
A felvidéki magyar fiatalok hagyományos találkozóhelye, fesztiválja és szabadegyeteme, a Gombaszögi Nyári Tábor idén július 15 és 20. közt várja a látogatókat Krasznahorkán. A tábor honlapján bárki javaslatot tehet a programra, a fellépő együttesekről pedig hamarosan szavazás indul. Az utolsó, vasárnapi napon a terep a felvidéki magyar együtteseké.

Iszapbirkózás, buli és közélet
A Gombaszögi Nyári Tábor a kikapcsolódás és a feltöltődés helye, a tavalyi több mint százharminc programpont rekord számú résztvevőt vonzott. Napközben idén is közéleti, művészeti és tudományos előadások, csapatjátékok, alkotóműhelyek közül lehet majd választani, esténként pedig fesztiváli koncertek, hajnalig tartó buli várja a táborozókat. Mindenki kedvére válogathat a programok között, így Gombaszögön egyetlen napba rengeteg minden beleférhet: paintballozás, kötéltáncolás, ismerkedés a világ kalandoraival, beszélgetés  csúcspolitikusokkal és a kifulladásig tartó tombolás is.
https://www.youtube.com/watch?v=UlvRc-ZEXjY

Te mondod meg, mi legyen és ki zenéljen!
A tábor honlapja már elérhető a www.gombaszog.sk címen, ahol bárki elküldheti az idei táborra vonatkozó javaslatait. “Gombaszög a felvidéki magyarok találkozóhelye, így sorsát is közösen alakítjuk. A hagyományok megtartása mellett igyekszünk új ötleteket megvalósítani, színvonalas és érdekes programokat tető és sátor alá hozni” – mondta el Stubendek Attila, a tábor Médiasátrának vezetője. Az esténként fellépő együttesek köre már kezd kirajzolódni, de a tábor facebook-oldalán (http://facebook.com/gombaszog) nemsokára induló szavazáson további javaslatokat is lehet tenni. Idén először, a tábor utolsó napja a felvidéki magyar együtteseké lesz, egyfajta szlovákiai magyar dal napjaként. A szervezők hamarosan további részletekkel jelentkeznek a táboron belüli minifesztivállal kapcsolatban.

Közélet: semleges terep, termékeny viták
„A Gombaszögi Nyári Tábor pártfüggetlen esemény, csak így biztosítható a különböző vélemények ütköztetése, a konszenzusos előrelépés. A 2013-as tábor egyik konkrét hozadéka például a megyei választások alakulása Nagyszombat megyében. Ahhoz, hogy érdemben tudjunk beszélni az aktualitásokról és közös jövőnkről, elsősorban az szükséges, hogy polarizált közösségünk minden oldala egy asztalhoz üljön – emelte ki Orosz Örs, a tábor főszervezője, rámutatva arra, hogy Bugár Béla a tavalyi táborban tett ígéretet Berényi József esetleges második köri támogatására, amely végül be is következett. – A korábbi hagyományokhoz híven idén is meghívást kapnak a pártelnökök, lesz gazdasági és kulturális kerekasztal és a felvidéki magyarság jövőjével kapcsolatos beszélgetések” – ígérte Orosz Örs.
https://www.youtube.com/watch?v=Zg2WWfnf628 

Csapatjáték egész évben
A csapatjáték a Gombaszögi Nyári Tábor meghatározó és népszerű eleme, benne iszapbirkózással, focival, ügyességi és műveltségi versenyekkel. Idén még tovább bővül a játékok köre! Ahogy Kovács Roland, a játékok főszervezője kifejtette, a tavaszi szemeszterben egy országos bajnokság is indul, aminek döntője Gombaszögön lesz. 

A Gombaszögi Nyári Tábor tavaly látogatottsági rekordot döntött: Szlovákia minden magyarlakta régiójából érkeztek táborozók, minden hatodik egyetemista Krasznahorkán szórakozott. Az elmúlt évben két járás lakosai ingyen belépővel érkezhettek a táborba, a szervezők azt ígérik, idén újabb járások örülhetnek, de további akciókkal is készülnek a táborozóknak. Nincs más hátra, mint bekarikázni a naptárban: július 15. és 20. közt Gombaszögi Nyári Tábor Krasznahorkán!
https://www.youtube.com/watch?v=KIdq9mY25iM