Körülbelül – továbbra is kulturális idénymunkások maradunk?!

Re: a Fico-kormány 2013-ra alig egymillió eurót szán a kisebbségi kultúra finanszírozására

„Az eddig lezajlott tárgyalások keretében a kormányhivatal elsődleges célkitűzései közé dolgozták be az összeg növelését körülbelül hárommillió euróval.”

Haraszti Mária blogjaKomment: A négymillió is kevés lesz, Uraim! Csökkenő létszámunk mellett kultúránkat csak folyamatosan növekvő „pozitív diszkrimináció”, azaz egyre jelentősebb támogatás mellett tudjuk fönntartani. Még mindig nem építettük ki a teljes struktúrát, megőrizni az értékeket és kialakítani a modern alkotóműhelyeket nem lehet továbbra is – ahogy huszonkét éve folyamatosan – a „térdünkön”! Ha nem tudunk fizetett alkalmazottakkal, felelős szakemberekkel és folyamatosan dolgozni, saját munkahelyeket teremteni kultúránk őrzésére és fejlesztésére, akkor akár rögtön föl is adhatjuk, mert ez a 22 esztendő már bőségesen elég volt ahhoz, hogy felőrölje energiáinkat. Vegyük már észre, hogy folyamatosan CSUPÁN A TÚLÉLÉSÉRT hullára hajtani önmagunkat és a mellettünk dolgozó önkénteseket felelőtlenség. Követeljük, hogy megélhessünk napi 16 órás folyamatos munkánkból!!! Ha saját magunknak kell finanszíroznunk a kultúránkat, mintha csak a hobbink volna, minek is fizetünk adót? A fiatalok is csak akkor maradnak, ha biztosítjuk számukra a megélhetést. Anyanyelvükön – mert más nyelven bárhol boldogulnak. És erre csak a kultúra terjeszkedése adhat módot.