Megjelent a Carissimi karácsonyi száma

A tartalomból: Böjte Csaba megható adventi történettel köszönti a lap olvasóit. Dr. Póczik Gábor neurológus az Alzheimer-kór tüneteiről ír, Frustaci Kádár Andrea pedig rámutat a betegség által érintettek szociális ellátásának hiányosságaira. Megismerkedhetnek a négygyermekes marcelházi Rácz családdal, ahol két halmozott akadályozottsággal élő fiút nevelnek nagy szeretettel. Az EU tagországaiban mintegy félmillió ember szenved krónikus sebektől. A nálunk is sokak életét megkeserítő, sőt veszélyeztető nehezen gyógyuló sebek megfelelő kezelésének fontosságára hívja fel a figyelmet a Szlovák Sebkezelő Társaság két tagja. Összefoglaljuk az Európában létező korszerű támogató technológiákról tartott nemzetközi konferencián elhangzottakat. Major Árvácska az önkéntesség mögöttünk hagyott évével kapcsolatos gondolatait osztja meg az olvasóval. Latika Magdolna segítségével a szociális bajok megelőzésével és lehetőség szerinti orvoslásával foglalkozó Szociális Testvérek Társaságának élete tárul elénk. A Szlovák Speciális Olimpia Mozgalom Kis sportolók programjának megvalósításához önkénteseket keres – erről is olvashatnak. Bemutatkozik Csandi, az egérrel író író. Folytatódik Németh Margit pszichológus írása a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai integrációjának lehetőségeiről. Fehér Anna gyógypedagógus a szeretet erejéről, Strédl Terézia pszichológus a tolerancia és szolidaritás társadalmi szerepéről ír, Sztakó Zsolt a szenteste hangulatát idézi fel. Nem hiányzik a magyar–szlovák, szlovák–magyar szójegyzék sem. A lapban megtalálható a Carissimi nonprofit alap 2012-es falinaptára. A kiadvány ingyenes, elektronikus változata letölthető a www.carissimi.sk honlapról.

Tóth Erika