MAGYAR SZÍNHÁZAK XXVI. KISVÁRDAI FESZTIVÁLJA

Június 21. (szombat) 19 óra, Művészetek Háza színházterme (stúdió) Sziveri János: AZ EMBER KOMÉDIÁJA Rendező: Táborosi Margaréta (1 h 15’)(versenyelőadás) Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház

Kritika a Komáromi Jókai Színház szerepléséről

Kritika jelent meg a Komáromi Jókai Színház „Az arany ára” c. előadásáról a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjén a Librarius portálján Aranyérvágás címmel LÉNÁRT ÁDÁM tollából, mely szerint „az a legnagyobb baj az…

KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ

A BUDAPESTI NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ EGYÜTTMŰKÖDÉSENagy sikerrel mutatta be január 12-én a budapesti Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron Vitéz lélek című művét a Komáromi…

AJÁNDÉKOZZON KARÁCSONYRA SZÍNHÁZJEGYET!

A Komáromi Jókai Színház januárban vendégül látja a budapesti Nemzeti Színház Vitéz lélek című darabját, illetve ismét megtekinthetik a nagy sikerű Made in Hungária előadást! Lepje meg családját és barátait…

Kor-Zár klub a Komáromi Jókai Színházban

Új színnel bővül a Komáromi Jókai Színház rendezvényeinek palettája. 2013 novemberétől a színház stúdióterme ad otthont az immár 24 éve működő szlovákiai magyar verséneklő együttes, a Kor-Zár klubjának. A Kor-Zár…

KEDVEZMÉNYES BÉRLET A KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZBA!

A Komáromi Jókai Színház Jókai, illetve Csokonai (szombati napokra szóló) bérletei továbbra is vásárolhatóak csökkentett áron az évad további négy(!) bemutatójára (Lili bárónő; Az arany ára; A velencei kalmár; Egy…

A Komáromi Jókai Színház pályázati felhívása

A Komáromi Jókai Színház pályázatot hirdet szlovákiai magyar szerzők számára olyan színpadi librettó megírására, melynek központi témája a felvidéki magyar identitás fejlődése, alakulása a történelmi események tükrében. Olyan akár személyes…

Jövő héttől bérletvásár a Komáromi Jókai Színházban

Jövő héten, azaz 2013. augusztus 5-én, hétfőn, kezdődik a bérletvásár a Komáromi Jókai Színházban. A 2013-14-es színházi évadban a színház, felnőtt nézőinek, öt saját produkciót és négy vendégjátékot kínál. A…