Felhívás Forgószél

Kiállítás a Limes Galériában

2015. június 19. péntek

Haraszti Mária

a Limes Galériában

Megszületett: 1944 Mikola Anikó (Jóka, 1944. július 29.--Pozsony, 1996. szeptember 21.) költő, író, műfordító, szerkesztő a mátyusföldi Jókán született, Zselizen érettségizett, Tornalján mezőgazdasági szakiskolát végzett, Pozsonyban a Kis Építő, a Nő, majd a (Cseh)Szlovák Rádió Magyar adásának szerkesztője lett. Kora ifjúságában lakva ismerte meg Dél-Szlovákia nagy részét, mivel édesapja református lelkész volt, s ez a hivatás a szolgálati hely gyakori változtatásával járt. Családjában a szó, a szellemiség nagy szerepet játszott, így nem véletlen, hogy már kora gyermekségében elkötelezte magát az irodalom mellett. A protestáns közeg meghatározta szóhasználatát, nyelvezetét, ahogy egy rádióinterjúban maga mondta: „(…) mérhetetlenül nagy élményem volt a biblia, a Károli féle fordításnak a hatalmas szókincse, amely tulajdonképpen megtanított engem is beszélni, illetve inkább írni, mert beszélni sosem tudtam folyékonyan és sziporkázó szellemességgel.” Mikola Anikó ritkán szóló költő volt, élményeit, versihlető mondanivalóit hosszan érlelte. Ebből ered csiszoltságuk, tartalmi-formai fegyelmük. Első önálló kötete – Tűz és füst között (1971) – elsőként jelent meg a Vetés nemzedékéből, a maga ötvenegy versével felöleli egész lírai termését a kezdetektől a hetvenes évek elejéig. A kiérlelt, ereje teljében pompázó líráját a második – Fák és hajók a szélben (1976) – és harmadik – Madárnak lenni (1979) című kötetében olvashatjuk. A sovány, mindössze tizenhat verset és huszonhárom műfordítást tartalmazó kötetben feltárul költészetének minden fontos jellemzője: a balladás versvilág, a végleteket ostromló világkép, az ég, a föld, a tűz, a víz, az univerzum alkotóelemeinek a szüntelen szembeállítása. A mítoszok rejtelmes világa az övé, az ősi, kegyes és kegyetlen állapotok visszasóvárgása sugárzik verseiből. Hallatlanul bizalmas viszonyt alakít ki a természettel, a létezés alapkérdéseihez próbál eljutni, tudja és megfogalmazza az élet törvényeit. A népköltészet tiszta hangján az emberi lét legmélyebb titkairól tesz forró vallomásokat legjobb verseiben. A kritika a legszebben szóló magyar költők egyikének nevezte. A dél-amerikai spanyol nyelvterület indiánjainak, a kecsuáknak költészete ejtette rabul képzeletét, s Karnevál Tambobambában címen verseket, később meséket tolmácsolt belőle figyelemre méltó empátiával (A jaguár fiai, 1995; Az Arany-patak, 1997). Életművének színe-javát egy vékonyka válogatás őrzi – Versek (1994) –, amely nem sokkal halála előtt jelent meg. A halál korán kiütötte kezéből a tollat, berekesztette a lassan, de folyamatosan gazdagodó, mélyülő költői pályáját, értékes műfordítói tevékenységét. Halálának 10. évfordulóján jelentek meg összegyűjtött novellái A menekülés címmel (2006).