Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013

© Foto: Cassoviainfo
© Foto: Cassoviainfo

A város hivatalos honlapján megtalálják a napi programokat:
http://www.kosice.sk/index.php

„A négy égtáj: kelet és nyugat, észak és dél Kassán találkoztak. A kereskedelmi utak kereszteződése alkalmas hely volt a pihenésre, valamint a letelepedésre. A város megerősödött és erejét háromsávú védőfal védte. A Magyar Királyság második legjelentősebb városa lett, Buda után. Kassa mai történelmi központjának dominánsát az egy kilométer hosszú gyalogos zóna, pompás történelmi épületekkel együtt alkotja, melyeket királyok látogattak és ahol grófok, illetve a nemesség jelentős képviselői éltek. A Fő utca fennmaradt középkori alakja egy nagy lencsére emlékeztet, amelyen keresztül Önök is betekinthetnek e város történelmébe. 

Az első említés a városról az 1230-as évből származik, ahol Kassát »Villa Cassa« néven említik. Kassa Európa legrégibb városi címereslevelét őrzi, melyet Nagy Lajos királytól 1369 május 7-én kapott. A város jelentős abból a szempontból is, hogy 1502-ig négy uralkodótól négy címereslevelet kapott. Az európai elsőség alkalmából, az első címereslevél Nagy Lajos uralkodó általi adományozásának évfordulóját minden éven, május elején a »Kassa város napja« (Deň mesta Košice) ünnepség keretein belül ünneplik meg. 

Kassa érdekes kulturális, társadalmi és sport­élettel büszkélkedhet. A városban a kultúrát a múzeumokon és galériákon kívül négy állandó színház, mozik, az Állami Filharmónia, a Bocatius János Közkönyvtár, a Megyei Állami Könyvtár stb. képviseli. Az év rangos kulturális eseményei közé tartoznak a Kassai Zenei Tavasz, a Nemzetközi Orgonafesztivál, az Egyházi Művészeti Fesztivál, a Kassai Zenei Nyár keretében megrendezett promenádkoncertek, az Alvégi-kapunál megrendezett eseménysorozat stb. 

A legjelentősebb kulturális és társadalmi események közé tartozik kétségtelenül a Kassa város napja ünnepsége, mely már hagyománnyá vált, és Szlovákia határain túl is ismert. 1369. május 7-én kapott Kassa – mint az első Európai város – címerlevelet. A kassaiak megtiszteltetésként értékelik, ha hozzájárulhatnak az évforduló megünnepléséhez. További ismert esemény a Kassai Karácsony, mely az ízléses díszítésnek, a hagyományos karácsonyi vásárnak és a kísérő műsornak köszönhetően a város lakóinak és látogatóinak tetszését is elnyerték. Az egész évi gazdag kassai kulturális programsorozatot a Fő utcán rendezett szilveszteri szórakoztató műsor és nagyszabású tűzijáték zárja. 

A sportesemények közül az elsőség a Nemzetközi békemaratont illeti, mely minden éven október hónap első vasárnapján kerül megrendezésre, valamint a különböző nemzetközi szintű vízisí-versenyeket, melyek augusztusban kerülnek megrendezésre a kassai Tavon.

A királyi város ereje, dicsősége és becsülete, amelyek a mai napig megmaradtak Kassa történelmi központjában, turisták ezrei előtt fedik fel titkaikat. A történelmi épületek mindegyike saját történetét mondja el, felfedik évszázadok óta rejtegetett üzenetüket. Építészeti gyöngyszemek sokasága, melyek beindítják gondolatainkat a múlt idők mestereinek ügyességéről és ötletességéről. Kassa történelmi központjának, utcáinak és utcácskáinak meglátogatása sok ékességet kínál (az emlékművek száma a városban összesen 501). Mindegy, hogy a történelmi Fő utca, vagy az egyedi kisiparosok utcácskája mellett döntenek, amely a kisiparosok középkori mesterségét fedi fel? avagy a zenélő szökőkút víz- és fényjátékát csodálják. Kassa történelmi központjának meglátogatása egy séta a múltba, s jelenbe, amely egyedülálló, mint Kassa város maga.”