Pártokra pedig igenis szükség van. Várunk Godot-ra.

BLOKK. Pártokra pedig igenis szükség van. Várunk Godot-ra.

Ha már ezt a társadalmi rendszert válaszottuk a régi helyett, ebben pártokra igenis szükség van. Az adott társadalmi játszmák szerint ugyanis ezeket bízzuk meg azzal, hogy megszervezzék az ország (azon belül szűkebb egységek) működését. Teszik ezt 22 éve jól vagy rosszul. Ha rosszul teszik – nélkülünk, de a mi nevünkben, miután a tőlünk kapott mandátumukkal felvértezve úgy gondolják, hogy mindent megetethetnek velünk, az a mi hibánk is. A rájuk szavazó vagy nem szavazó, őket felhatalmazó civileké.

Mert ha nem kérdeznek meg bennünket – ami a 2012. év műszaki feltételei mellett csak akarat kérdése lenne –, mi meg nem szólunk, aztán verjük a fejünket meg egymásét a falba, akkor ki az ütődött???!

Ja, hogy a fal…

Néhány sajtóvisszhangból, kommentárból ítélve valóban a fal mindennek az oka, meg a ráhányt borsó.

Ardamica Zorán az adott keretek közt elég pontosan jellemezte a közösséget aggasztó helyzetet. A közösség sajnos nagyon függő viszonyban van a „fej”-től, az irányításra felkentektől, az ő irányfényeik mentén lavíroz és navigál – vagy tévelyeg.

Nem új jelenség, hogy a nagy többség nem a saját fejével gondolkodik, nem is akar gondolkodni, legfeljebb dönteni, hogy kit bíz meg a maga helyett való gondolkodással, hogy követhesse, mint kiskacsa a labdát.

Legtöbbször felkapja a felszínes, hangzatos lózungokat, féligazságokat, egymásra kenegetett vádakat, mert ez a könnyebb, a kényelmesebb, hiszen a megmondóemberek a megmondhatói, hogy mindennek más az oka, nem ők, akik 22 éve csinálják is meg nem is, visznek-hoznak is meg nem is, akár Mátyás király idejében az okos leány. Mert a félmegoldást megoldásnak eladni eléggé nagy szemfényvesztés, már majdnem okosság – de csak a mesében.

Ezért nem megy a verkli, ezért döcög a szekér, ezért olyan dühösek, bizalmatlanok és bosszúszomjasak a hatalomból kirekedtek. Veszíteni nehéz. Egy kisgyerek ilyenkor mérgében letarolja az egész sakktáblát. Veszíteni is meg kell tanulni. Ez a felnőttség és a politikusi szakma velejárója. Aki nem tanulja meg a leckét – a más vélemények tolerálását,  megfontolását, a játszmákat –, az csak kibicnek jó. Annak meg ugye semmi sem drága… Főleg ha más fizeti meg az árát.

Hunčík infantilisnak nevezte a közösséget, és sajnos egyet kell vele értenünk. Nagyon szűk az a réteg, amely hagyta felnőni egymást. A középszer nem kér a gondolkodókból és művészekből – őket nem lehet irányítani, vagy ha igen, csak ideig-óráig.

S a politika sajnos nálunk elsősorban nem közszolgálat, hanem megélhetés. Ennek van alárendelve minden kapcsolatrendszer, minden program és minden hatalmi játszma. „Aki az én táblámon arat, az megkapja a zsák gabonáját.” Aki nem, az dögöljön meg.

Sokan elhitték a felhőre fújt cseles feliratot: majd jönnek a civilek, és megoldják az összes gondot. 

De a civil szervezeteknek nem feladatuk és nem lehet céljuk pótolni a politikai képviselet hiányosságait. Felhívhatják a figyelmet jelenségekre, hibákra, megfogalmazhatnak igényeket, szervezhetik a szakmaiságot és még sok fontos dolgot tehetnek, de NEM POLITIKUSOK, és ha felvállalják a hivatásos politikusok szerepkörét, az olyan, mint udvari bolondnak lenni a királyi udvarban. Vagy a fából vaskarika… Zorán pontosan fogalmaz. Helyettünk is.

Utóirat:

Más kommetelő szerint az internetes tagfelvétel megszűrésével semmiféle gond nem lesz, Zorán félinformációkból dedukált.

Ha ez így van, csak azt a tényt erősíti meg, hogy az MKP rosszul kommunikál. Félinformációkból csak féligaz következtésekre lehet jutni. Állandó személyeskedéssel és más szempontok át nem gondolásával pedig semmilyenekre. Azt sugallni pedig, hogy valaki valamivel zsarolható, csak annak volna szabad, aki önmaga nem az. Mondjuk egy csecsemőnek, mint aki egyedül láthatja, amint Pozsony Óvárosi terén a Roland-kúton álló szobor szilveszter éjfélkor megfordul a tengelye körül. 🙂

Szerző: Haraszti Mária

Az ANIMA Társaság alapítója és elnöke