A Pozsonyi Magyar Intézet programajánlata szeptemberre

Szeptember 11.  18.00 – Pozsonyi estek: Címerek metamorfózisaszeptember  11.  19.30 – Tetszik, nem tetszik: magyar-szlovák párbeszéd a történelemről

Szőttes táncház Pozsonyban

XV. Emese Udvarházi Napok

A Kultúráért és Turizmusért Társulás vezetősége szeretettel meghívja civil társulásunk állandó és pártoló tagjait, a községből elszármazottakat, a népviseletes babagyűjtemény létrehozóit és azokat, akik támogatják és figyelemmel kísérik tizenöt éves önkéntes munkánkat. A XV.…

A Szegedi Kortárs Balett vendégszereplése Kassán

A Közép-európai Színházak Fesztiválja keretén belül a Szegedi Kortárs Balett vendégszerepel Kassán a Testek filozófiája – Beethoven IX. szimfónia előadásokkal szeptember 6-án 19.30 órától a Kassai Állami Színházban. 

Tehetség a Tét

Évadnyitó régi magyar színházi plakátokkal Kassán

LISZT FERENC: REQUIEM – hangverseny

LISZT FERENC: REQUIEM – hangverseny a IV. Orgonafesztivál a Katedrálisban nemzetközi rendezvénysorozat keretében 2013. szeptember 5-én 19.00 órától a pozsonyi Szent Márton-székesegyházban.Az 1911-es pozsonyi ősbemutatót követően ismét felhangzik a pozsonyi Koronázó templomban Liszt Ferenc csodálatos lelki és…

Párkányban mesél a wurlitzer

IV. Lakikatlan Fesztivál

TEMPUS ART 2013 – Alternatív Színházak Nemzetközi Fesztiválja

A rozsnyói ACTORES Városi Színház, az ACTORES polgári társulás és Rozsnyó város hatéves szünet után ismét megrendezi a TEMPUS ART színházi fesztivált. 2013. szeptember 12. és 15. között negyedik alkalommal…