This Day in History: 2016-09-10

Tóth KárolyTóth Károly 1959-ben született Vághosszúfalun. A szlovákiai magyar közéletbe már diákként, a pozsonyi Comenius Egyetem magyar–történelem szakos hallgatójaként bekapcsolódott. Elutasítva a husáki szocializmus rendszerét részt vett a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának munkájában. Később a Madách Könyvkiadó szerkesztőjeként kapcsolatba került a korszak magyar és szlovák irodalmi életének legfontosabb szereplőivel. Egyik kezdeményezője volt a „Csehszlovákiai Magyarok Memoranduma 1988” című dokumentumnak, amely amellett, hogy összefoglalta a magyar közösség problémáit, határozott állásfoglalás volt a demokratikus európai értékrend mellett.

1989-ben egyik alapítója volt az első, a pártállamtól független szlovákiai politikai mozgalomnak, a Független Magyar Kezdeményezésnek. Az FMK, majd a Magyar Polgári Párt elnökeként, pártigazgatójaként pótolhatatlan szerepet játszott a szlovákiai, azon belül a szlovákiai magyar társadalom demokratikus átalakulásában.

1996-ban alapítója és 2014-ig igazgatója volt a Fórum Kisebbségkutató Intézetnek, a Kárpát-medence egyik legkitűnőbb társadalomtudományi műhelyének. Az a magas tudományos színvonal és korszerű dokumentációs tevékenység, amely mindmáig jellemzi a Fórum Intézetet, nagyrészt Tóth Károly kitartó és következetes munkájának, kiváló tudományszervező és csapatépítő képességének köszönhető. A Fórum Intézet – a kezdetektől az akadémiai Műhelytámogatási Program kedvezményezettje – ma is a Kárpát-medencei együttműködések kezdeményezője és meghatározó résztvevője, az MTA Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanácsának bázisa.

Tóth Károly a tudományos élet intézményesítésének segítése mellett egyik kezdeményezője volt a szlovákiai magyar civil társadalom erőfeszítéseit összehangoló testület, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala megalakításának is. 2014-től a Fórum Kisebbségkutató Intézet Tudományos Tanácsának elnöki tisztét töltötte be.