Lánynevelés és női művelődés a XIX. századi Magyarországon

Vezető portálunk, a Magyar Interaktív Televízió Brunszvik Terézre emlékezett születésének 245. évfordulóján. Ennek kapcsán tesszük közzé Dr. Kéri Katalin előadását, amelyből kiderül, hogyan nyíltak nevelési, művelődési lehetőségek a lányok előtt a forradalmakban…

Elég az autokrácia játékaiból!

Mi, szlovákiai magyar újságírók kiállunk az Index szerkesztősége mellett. A magyar sajtószabadság mindannyiunk közös ügye! Szabad és független tájékoztatást!

Szlovákia Európa Nicaraguája akar lenni

Nem hallgatunk! Nem hallgathatunk!!! Adriana Mesochoritisová elemzése a július 7-i tüntetésen, amelyen a nők jogait korlátozni akaró törvényjavaslatok elfogadása ellen tartottak Pozsonyban. Köztudott, hogy miközben a művi terhességmegszakítások száma folyamatosan…

A füleki vár és a Városi Honismereti Múzeum júliusban újból megnyitja kapuit

A Füleki Vármúzeum sajtóközleménye Az év első felében kialakult rendkívüli helyzet jelentősen kihatott Fülek idegenforgalmára is. A várban, amely a város leglátogatottabb nevezetessége, rendszerint március közepén kezdődik a turistaidény. A…

A török rezsim áldozatai

Helin Bölek, a Yorum csoport 28 éves énekesnője után elhunyt Ibrahim Gökçek, a csoport basszusgitárosa is 288, illetve 323 napos éhségsztrájk után. A Yorum az 1980-as katonai puccs idején alakult,…

L. Juhász Ilona etnológus pályaképe

Nekem tulajdonképpen nincs kedvenc témám, sok minden érdekel Csanda Gábor beszélgetése a hatvanéves L. Juhász Ilona etnológussal a Fórum Társadalomtudományi Szemle számára készült   Rozsnyón születtél, de az igazi szülőhelyed…