Figyelő

A Bécs K.V. előadása

2013. november 17. vasárnap

Haraszti Mária

A Gombaszögi Nyári Táborban készült felvételek az előadásról.

Megszületett: >>> 1930 Fónod Zoltán (Ekecs, 1930. október 29. – Pozsony, 2021. július 7.) szlovákiai magyar irodalomtörténész, kritikus, publicista, egyetemi docens, szerkesztő. Iskoláit szülőfalujában és a Somogy megyei Csurgón végezte, itt érettségizett 1950-ben. 1954-ben a pozsonyi Szlovák Egyetem Pedagógiai Karán, 1958-ban (az előbbi intézmény jogutódján) a Komenský Egyetem BTK-n magyar–történelem szakot végzett. 1969-ben bölcsészdoktori, 1984-ben kandidátusi címet szerzett. 1950-től tanár, 1955-től újságíró, a Szabad Földműves munkatársa, 1960-tól az Új Szó kulturális rovatának vezetője, 1969–1970-ben a Madách Könyv- és Lapkiadó igazgatója, 1970–1972- ben az Új Szó külpolitikai rovatának vezetője, 1972-től 1978-ig, politikailag motivált leváltásáig ismét a Madách Kiadó igazgatója és irodalmi vezetője, 1979-től végleges eltávolításáig (1983) főszerkesztője volt. 1983-tól adjunktus, majd docens a Komenský Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén, 1986 és 1989 között tanszékvezető. A tanári hivatását 1998-ban fejezi be, 1996-tól az Irodalmi Szemle, 1998-tól a Szabad Újság együttes főszerkesztője lesz. 2003-tól 2010-ig csupán az Irodalmi Szemle irányítására koncentrált. Munkássága elismeréseként 1987-ben Madách Imre-, még ugyanebben az évben – elsőként a díj megalapítása után – Fábry Zoltán-díjat kapott. Életművéért A Magyar Köztársaság Csillagrendjével tüntették ki (1990); 1999-ben A Szlovákiai Magyar Írók Társaságának Nívódíját kapta a Szétszóródás után című kötetéért. 2000-ben a Szlovák Köztársaság Ezüstplakettjét, 2001- ben a Magyar Művészetért Díjat kapta, 2002-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Aranytoll Díjjal tüntette ki. 2004-ben a Posonium Irodalmi Díj Életműdíjával jutalmazták. 2001-től az MTA külső köztestületi tagja volt. Cikkei, glosszái, művelődéspolitikai esszéi 1956-tól jelennek meg. Az ötvenes-hatvanas években kifejtett közírói munkásságát az alkalomszerű írások, kultúrpolitikai reflexiók, recenziók, irodalmi portrék közlése mellett a kölcsönös megismerés igényétől motivált interjúk készítése jellemezte, melyekben a magyar, a cseh, a szlovák kulturális és politikai élet kiemelkedő személyiségei szólaltak meg. A hetvenes évek második felében átrendeződött irodalmi tevékenysége. Egyre inkább a hagyományébresztő és -őrző forráskutatás, az irodalomtörténet és -kritika foglalkoztatta. Számos antológiát állított össze a két háború közötti és a kortárs irodalomból. Figyelemmel kísérte a kortárs irodalom jelenségeit, de kutatói tevékenysége főként az 1918–1945 közötti időszakra irányult, a két háború közötti időszak kisebbségi magyar irodalmának feltárásán és kritikai számbavételén fáradozott. Tevékenységének legfőbb eredménye Fábry Zoltán munkásságának feltárása, rendszerezése és folyamatos közzététele, életművének monografikus feldolgozása, a korszak irodalomtörténeti összefoglalása. A nyolcvanas évek elejétől szervezte A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikonának kiadását, melyet a pártállami irodalompolitika többszörösen elgáncsolt, s kiadására csak 1997-ben került sor. Mind a korábbi, mind a bővített, javított irodalmi lexikon főszerkesztőjeként meghatározó szerepe volt a kiadvány minőségi igényei meghatározásában, s abban is, hogy a tudást terjesztve rangos kiadvány hirdesse a kisebbségi irodalom szerepét és helyét az egyetemes magyar irodalomban. Művei: Virradat, antol. (szerk.), 1974; Az idő sodrában, antol. (szerk.), 1975; Együtt a harcban, antol. (szerk.), 1976; Jelenlét, versantol. (szerk. Zalabai Zsigmonddal), 1979; Vallató idő, tan., 1980; Az Út 1931–1936, antol. (szerk.), 1981; Körvonalak, tan., 1982; Frigyes Karinthy: Heuréka! (szlovák nyelvű válogatás és utószó), 1985; Tegnapi önismeret, tan., 1986; Kőtábláink, vál. tan., 1990; Rövid áttekintés az 1945 utáni magyar irodalomról (módszertani segédkönyv), 1991; A csehszlovákiai magyar irodalom története 1918–1945, egyet. jegyz., Po. 1992; Szétszóródás után, tan., 1998; Közelkép. Irodalomról, közéletről, interjúk, 2000; Számvetés. Irodalmi tanulmányok, kritika, közírás, 2003; Ugrás a semmibe. (Cseh)szlovákiai magyar elbeszélők 1918–2003. ant., (szerk.), 2004. (Forrás: A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona. Madách-Posonium, Pozsony) (96); >>> 1949 Kamenár Horváth Éva művelődésszervező egy icipici kis faluból, Runyáról indult, ahol iskola se volt, a tudásért hóban-fagyban hosszú kilométereket kellett gyalogolni. Pici falu, ám híres is lehetne: itt kötött házasságot 1849. május 1-én a község templomában Tompa Mihály költő és református lelkész Soldos Emíliával. Itt volt birtokos Meisterné Glatter Klára, Radnóti Miklós költő nővére. A költő is többször járt itt. Itt töltötte 1941 nyarának egy részét. (És ugye itt született Éva.) Benne volt a költészet a levegőben? Mert megfogta és nem eresztette a vers, a próza. Először egy szlovák színházi fesztiválon találkoztam vele, ha emlékezetem nem csal: szervezett, magyarázott, kapásból vázolta, hogyan kéne működnie a magyar amatőr mozgalomnak, milyen háttérre volna szükség az eredményes munkához. Aztán már valamelyik Duna Menti Tavasz szervezőjeként láttam viszont, majd a színpadon állva, amikor megmutatta, hogyan is kell egy prózai szöveget pódiumművészetté emelni. Sokat segített az ANIMA Társaság indulásakor is, a Mikola Anikó-díj körül bábáskodva, majd együtt készítettük el a Vers- és prózamondók kézikönyvét, amely kiegészítette a hazai amatőr mozgalom tímmunkában lefektetett irányelveit. Dolgozott a Népművelési Intézetben, a Szlovák Televízió Magyar Adásában, a Csemadok színházi referenseként, többször is megkerülhette volna már a Földet, amennyi kilométert utazott, hogy kiválogassa a csoportokat, szakmai tanáccsal lássa el, zsűrizzen vagy prózamondókat mentoráljon… Megkapta a Kulcsár Tibor-díjat a Tompa Országoson; 2019-ben a Duna Menti Tavasz kiemelkedő szervezői munkájáért a Dusza István-díjat. (77)