Takács András

Takács András néptáncgyűjtő, koreográfus (1931)
A pozsonyi magyar pedagógiai gimnázium növendéke volt, majd Nyitrán magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett és ugyanott doktorált. A Szlovák Állami Népművészeti Együttes táncosa, a Csemadok KB szakelőadója, egyidejűleg részt vett a csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes (Népes) megalapításában. A tánckar művészeti vezetője és koreográfusa, majd a Szlovákiai Népművészeti Alkotások Központi Háza magyar néptánc-szakelőadója. Az öntevékeny szlovákiai magyar táncmozgalom egyik megalapozójaként tartjuk őt számon. “Egy nép, és főleg egy nemzeti kisebbség fennmaradásának egyik feltétele a hagyományaihoz, kultúrájához való ragaszkodás. Takács András felvállalt egy nagyon igényes feladatot, a hagyományőrzést – bátran nevezhetjük akár küldetésnek is – hogy kultúránkhoz ne csak ragaszkodhassunk, de gyarapíthassuk, ápolhassuk azt.” – mondta Zsidek Veronika a Csemadok Pozsonyligeti Alapszervezetének elnöke kiemelve a rendezvény jelentőségét, amikor személyesen beszélgethettek az érdeklődők az eltelt 60 esztendő tapasztalatairól. Takács András főbb művei közé tartozik a Mátyusföldi népi táncok, Gömöri népi táncok, és a Legkisebb fiú vándorlásai című kötet. Több kitüntetés, díj birtokosa. Többek között 2011. március 15-én, nemzeti ünnepünkön Heizer Antal, Magyarország szlovákiai nagykövete Pozsonyban, Schmitt Pál köztársasági elnök képviseletében lovagkeresztet vehetett át.

(Lacza Tihamér)


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>