Stifterné Cséfalvay Mária

Kitüntettünk egy hölgy, egy Tanárnő, akinek életútja csodálatos kifejezése a XX. századi  ambíciózus szlovákiai magyar asszonyi sorsnak: nem rózsaszín tündérmese, hanem küzdelmekkel, sok harccal teli és győzedelmeskedő!

Vállalása mértékének megértéséhez 1942-ig kell visszalapozzunk a sors könyvében, amikor az akkor 14 éves pozsonyligetfalui kislány megálmodta, hogy pedagógus lesz. Háborús éveket írtak, s a kislány tudta, hogy a ligetfalui német polgári iskola után különbözeti vizsgákat kell tennie, ha magyar iskolában szeretné továbbfolytatni tanulmányait, de ez sem tántorította el. Érezte magában a tehetséget, a képességet, s ezt az erőt – ha valakiben megvan – nem lehet semmissé tenni. Ritka szívóssággal készült a felvételire, járta engedélyekért a konzulátusokat, s még azon az őszön Magyarországon a Szent Orsolya rendi apácák líceumának első osztályos növendéke lett. Az 1942-49 közti évek egy teljes család kötelékében is nagy megpróbáltatást jelentettek. Mekkora erő, szívósság szorult hát e fiatal lányba, hogy  ebben a világban magára utalva is megállta a helyét! A hontalanság éveiben ha látni akarta a szüleit, csak szökve juthatott haza. Mégsem jutott az eszébe, hogy feladja! Az 1948/49-es tanévben Budapesten megszerezte a tanítói képesítést, sőt az időközben hatalomra jutott kommunista rendszer ellenére dogmatikából, apologetikából és katekizmusból külön vizsgázott, hogy pedagógusi oklevele mellett hitoktatói képesítése is legyen, hiszen érzelmileg mindenképp hatott rá, hogy 1947-ben maga Mindszenty hercegprímás bérmálta őt.

Célt érve, oklevéllel a zsebében, azonban hiába marasztalták az anyaországban! Hazatért, hogy az időközben ismét létrehozott Csehszlovákia magyarlakta területein az újrainduló magyar iskolákban diplomás tanítóként teljesítse küldetését. Királyfiakarcsán hat községet felölelő kétosztályos kisiskolában kezdett, ahonnan 1950-ben Pozsonypüspökire helyezték őt. Itt 59 elsős tanító nénije lett. Néhány évvel később tudatosult benne: a gyerekeknek tovább kell tanulniuk, s középiskolai tanárokra lesz szükség. Ismét vállalt és ismét lépett: beíratkozott a pozsonyi Komenský Egyetem Pedagógiai Fakultásának matematika-fizika karára, majd  tanulmányait a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytatta, ahol megszerezte a doktori címet is. Ennek a többletvállalásának később a Duna utcai magyar gimnázium diákjai voltak a haszonélvezői.

Matematika-fizika szak – diáknyúzó tantárgyak! – gondolhatjuk. De kitüntetettünk – aki három nyelven beszél, zenei műveltsége van, zongorázik – sose volt szakbarbár! Számára a kultúra: „Egységes Egész”. Tudta, közösséget formál, amikor betanította a püspökiekkel Kacsóh Pongrác: János vitéz című daljátékát, Móricz: Légy jó mindhaláligját, a gyerekekkel a Csipkerózsika c. mesejátékot, a felnőttekkel, szülőkkel Ingrid Otto: Ember a híd alatt és Afinegov:  Kisunokám című darabját, miközben 1964-ben a Magyar Tanítók Országos Énekkarának egyik alapító tagja lett. A matematika és zene kölcsönhatását vallva Püspökin az iskolában énekkart is vezetett, kórustalálkozókra – Zselízre, Galántára, Gombaszögre – vitte a kisdiákokat.  A szakma azonban továbbra is szigorúan fontos volt a számára: matematika tankönyveket fordított szlovákból magyarra, a matematika halmazelméleti alapon történő oktatásának bevezetésekor pedig ő oktatta a pozsonyi alapiskolák pedagógusait az új módszerre, mert Ő értette azt, amit másoknak még tanulniuk kellett. S mindeközben feleség volt és két gyermek édesanyja! Hogy bírt mindezzel? Egyszerűen! PEDADÓGUS volt! Nem tündökölni akart, hanem tenni! Szerénységét, emberi tartását mely élete során krédóként vezérelte Reményik Sándor versével tudnám a legtömörebben elmondani: 

„A végtelen falban legyek egy tégla,/ Lépcső, min felhalad valaki más,/ Ekevas, mely mélyen földbe ás,/ Ám a kalász nem az ő érdeme./ Legyek a szél, mely hordja a magot,/ De szirmát ki nem bontja a virágnak,/ S az emberek, mikor a mezőn járnak,/ A virágban hadd gyönyörködjenek./  Legyek a kendő, mely könnyet töröl,/  Legyek a csend, mely mindig enyhet ad,/ A kéz legyek, mely váltig simogat,/ Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.(…)/ Legyek a vén föld fekete szívéből,/  Egy mély sóhajtás fel a magas égig,/ A drót legyek, min üzenet megy végig,/ És cseréljenek ki, ha elszakadtam./  Sok lélek alatt legyek a tutaj,/ Egyszerű, durván összerótt ladik,/  Mit a tengerbe visznek mély folyók./  Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,/ Míg le nem teszi a művész a vonót.”

A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete az általa alapított

 Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért díjat

adományozza életművéért az arany- és  gyémántdiplomás pedagógusnak:

Dr. Stifterné Dr. Cséfalvay Máriának!

 

Pozsonypüspöki, 2011. május 15.                                 Tisztelettel: Csanaky Eleonóra

Művei:

Fukári Valéria-Stifterné Csefalvay Mária: Adalékok Pozsonypüspöki iskolatörténetéhez. II. köt. Huszadik század. Pozsonypüspöki, Csemadok Alapszervezete, 2000, 161 p.

Egy hozzászólás a(z) “Stifterné Cséfalvay Mária” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Magyar Interaktív Televízió » Stifterné Cséfalvay Mária gyémánt diplomás pedagógus

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*