Fukári Valéria (1934 –2012)

Fukári Valéria (1934–2012)Minél behatóbban és minél tényszerűbben foglalkozik valaki a múlttal, vagy olyan személyek életével, művével, akik Arany János szép szavával mondva – „másszor voltak”, annál inkább tapasztalja, hogy voltaképpen a jelennel, s közvetve a jövővel is foglalkozik.

A múlt ugyanis a teljes jelen. Mert a jelen csak a múlttal létezik. Egy puszta jelen, egy önmagában lévő jelen nincsen. A múlt nélküli jelen nem más, mint egy pillanat, vagy villanás, amely azon nyomban félmúlttá, majd múlttá válik. Mi magunk is, ahogy a folyton múló pillanatokban élünk, vagyunk, a múltból és a múltak révén élünk és vagyunk. Testi, pszichikai mivoltunkban a múltból, az egészen messzi múltból is a génjeinkben örökségül hozott hajlamainkkal, képességeinkkel, tulajdonságainkkal élünk. Neveltetésünk gyökerei is a múltba nyúlnak vissza. Közvetlen életkörnyezetünk, hagyományaink is, s a tágabb világ is, amelyben éppen élünk, ugyancsak a közelebbi és távolabbi múlt örökségeként maradt ránk.

Ezért többek, teljesebbek vagyunk jelenünknél, pillanatnyi önmagunknál, pillanatnyi helyzetünknél, pillanatnyi világunknál. S rajtunk is múlik, hogy a múltakból eredő jó többletekkel, a teljesebb önmagunkkal, a teljesebb világunkkal növünk e bele a jövőbe. Ha tehát igazán érdekel a jelenünk és a jövőnk, akkor tanulmányoznunk kell a múltunkat.”

 Állítja „Visszatekintés” című kötetében a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagja, a filológus, az irodalom kritikus, a szerkesztő, a művelődéstörténész, aki kritikáiban, tanulmányaiban a kisebbségi magyar, valamint a szlovák és a cseh irodalom alkotásaival és kölcsönhatásaival foglalkozik. Érdeklődése azonban kiterjed a képzőművészettől a családkutatáson át a helytörténet számos területére.

Életútja nem volt akadálymentes. Külkereskedelmi, majd gimnáziumi tanulmányai után egy szemesztert hallgat a Komenský Egyetemen, majd a Károly Egyetemen folytja tanulmányait magyar-szlovák filológusjelöltként. Ekkor kezdi tanulmányozni a magyar-szlovák irodalomtörténeti kapcsolatokat. Az egyetem elvégzése után azonban nem a megkezdett úton ment tovább. Jobban érdekelte a kortárs irodalom. Csak nagy kerülővel tért vissza érdeklődése eredeti tárgyához. Az akkori Csehszlovákia szovjet megszállása után sokakkal együtt ő is feketelistára került, nem publikálhatott többé. Lektorként ugyan könyvkiadóban dolgozott, de ott is hátrányos megkülönböztetésben volt része. A konszolidáció két évtizede alatt,  nagyobb lélegzetű munka közzétételére nem számíthatott. Amint a latin közmondás is tartja: bona rerum adversarum mirabilia – vagyis, a balszerencse jótéteményei csodálatosak.

Idegenkedve a kor szellemétől, kitiltva a szakmából visszajutott oda, ahol a szakmát kezdte: a közös magyar – szlovák múlt forrásához, a levéltárakba. Ettől az észrevétlen, elmélyült munkájától senki sem tilthatta el. A 19. század végét és a 20 század első felét kutatta. Egy gyerekkori szlovák barátnője emlékkönyvében rátalál Štefan Krčméry, Babits halálára írt versére s általa a Babitsével rokon szellemiségre, amely hosszan tartó kutatásra késztette. Ezt kutatva talál rá a nagy múltú pozsonyi líceum és teológiai akadémia történetére. E líceum levéltárában ráakadt a magyar irodalom egyik legnagyobb kritikusának, Schöpflin Aladárnak ifjúkori alkotásaira, s ezeket, meg az ő mindkét-ágú elődei életét, történetét kutatja az óta is, már vagy tíz éve, hogy egy monografikus munkát hozzon létre. Tanulmányait, kritikáit a szlovák és a cseh irodalmi alkotásokról szlovák nyelven írja. Képzőművészeti cikkeket és publicisztikai írásokat, filológiai, irodalomtörténeti, család és művelődéstörténeti dolgozatokat ír.

Fontosabb kritikái, tanulmányai és jegyzetei közt említhető Kulcsár Tibor „Pogány imádság” verseskötete, Rácz Olivér „Megtudtam, hogy élsz” regénye, „Romain Rolland idézése”, „Krammer Jenő emlékezete”, Grendel Lajos „A harag napja nem történt meg”, vagy a két kötetben  a Csemadok alapszervezete által megjelentetett „Adalékok Pozsonypüspöki iskolatörténetéhez a kezdetektől a XX. századig” bezárólag.

Önálló kötetei – „Hazahív a harangszó”,Haza a mélyben” ugyancsak szervezetünk kiadásában, továbbá az „Egy régi almamáter”, „A pozsonyi evangélikus líceum és teológiai akadémia utolsó negyven éve 1882-1923”, a „Felső-magyarországi főúri családok – a Zayak és rokonaik”, valamint a legutolsó a „Visszatekintés” című kötete.

Fukári Valéria (Haraszti Mária felvétele)
Fukári Valéria a díjátadón (Fotó: Haraszti Mária)

Jégh Izabella méltatása; elhangzott 2011. május 15-én, a
Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezete az általa alapított

Pozsonypüspöki Magyarságának Megmaradásáért
Díj átadásakor.

Fukári Valéria előadása a díjátadón
(A Szlovákiai Magyar Interaktív Televízió felvétele)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*