Molnár Katalin (1960–2011)

Molnár KatalinBussa. Az Ipoly-hidak újjáépítésének kezdeményezőjét gyászolja a középső Ipoly mente és a szlovákiai magyar közélet, Molnár Katalin életének ötvenegyedik esztendejében váratlanul hunyt el egy általa szervezett jótékonysági rendezvényen.

A bussai Molnár Katalint, mint a szlovákiai magyar civil élet egyik mozgatórugóját, számos kulturális és közéleti rendezvény támogatóját, jótékonysági gyűjtések kezdeményezőjét és lebonyolítóját ismerték itthon és a határokon túl is. Ő volt az, aki a régióban több mint nyolc évvel ezelőtt elindította az Ipoly-hidak újjáépítését, időt, pénzt és fáradtságot nem kímélve szervezte a hidak építését előkészítő konferenciákat, nemzetközi találkozókat, szakmai tárgyalásokat.
Legutóbb, alig két héttel ezelőtt Inám községben találkoztak az Ipoly hidak építésén dolgozó civil szerveződések és a szakma, ahol a Ráróš-Ráróspuszta és a Petőpuszta-Pösténypuszta közt épülő Ipoly hidak idén júniusra tervezett átadását készítették elő. Molnár Katalin emellett az Ipoly-völgyi vasúti közlekedés újraindításával is foglalkozott, egyik szlovákiai szervezője volt a tavaly május elsején Szécsényben megtartott nemzetközi vasutasnapnak is. A dévai Böjte Csaba által vezetett gyermekotthonok támogatásának szlovákiai szervezését is nagy szeretettel és áldozatosan végezte. Éppen a dévai gyermekotthonok támogatására, általa szervezett jótékonysági bálon lett rosszul március 5-én este, az orvosi beavatkozás sem tudta életét megmenteni.
Molnár Katalintól március 9-én, szerdán délután egy órakor vesznek búcsút családtagjai és tisztelői a bussai temetőben. A felvétel a tavalyi nemzetközi vasutasnapon örökítette meg, ahol nem csupán szervezőként, hanem szereplőként is közreműködött. (Szászi Zoltán, Új Szó Online, 2011. március 7.)

Ő az a Molnár Katalin, aki egy héttel ezelőtt mint az Ipoly-hidak Újjáépítéséért Polgári Társulás elnöke még azt tervezte, hogy az első álló Ipoly-hídon március 15-én a két part  együtt  ünnepel, hogy húsvét táján hordót görget a hídon, s aki a június végére tervezett hivatalos hídátadás előkészületein dolgozott.
Ő az, aki május elejére ismét közös szlovák-magyar vasutas napokat szervezett.
Ő az, akinek a kezdeményezésére sok évvel ezelőtt megindult az a jótékonysági gyűjtéssorozat, melynek kedvezményezettjei Böjte Csaba árvái Erdélyben. Az idei gyűjtés zajlik, Kati, március végén készült fogadott gyermekeihez.
Ő az aki idén 11. alkalommal szervezte meg a helyi templom és parókia felújításának megsegítésére a jótékonysági bált, amelyből eddig több mint 700.000 korona volt a tiszta bevétel.
Ő az, aki Csemadok-aktivistaként a falu eseményeinek mindig résztvevője és támogatója volt.
Rengeteg elvarratlan szál, félbe maradt terv maradt utána. Még nem készült a halálra, és nem vett tudomást az intő jelekről.
Egész életét a szeretet vezérelte, mindenkire volt ideje, és mindenkihez  egy kedves mosolya.
A kegyetlen halál szombaton a saját maga szervezte jótékonysági bál közepén érte Őt utol…
Akik ismerték azért, akik nem, a másokért élő,  mélyen hívő ember lelki üdvéért mondjanak el egy imát. (www.felvidek.ma; 2011. március 7.)

Az Ipoly Hidak Újjáépítéséért Társulás megtartotta az Ipoly-hidak szakbizottságának 69. tanácskozását. Molnár Katalin elnök asszony beszámolt az Ipoly felső folyásánál épülő két híd munkálatairól, méltatta a kivitelező vállalatok munkáját, akik a kemény téli időjárás viszontagságai ellenére is végzik dolgukat azért, hogy a hidak határidőre elkészüljenek.
A tervező és kivitelező vállalatok vezetői beszámoltak az építési munkálatok helyzetéről, elmondták, hogy az építkezés befejezése, a hidak átadása június végére várható.
A tanácskozáson a Magyar Koalíció Pártja elnökségét Farkas Iván, gazdasági és régiófejlesztési alelnök képviselte. Miután a helyszínen megtekintette a munkálatokat, a tanácskozás résztvevőihez szólt. Elismerően beszélt a tervezők és a kivitelezők munkájáról majd beszámolt az Ipoly alsó folyásánál Helembán, Ipolypásztón és Ipolyvisken készülő két híd valamint a felvezető utak és az összekötő út tervezési munkálatairól. Az ETE Magyarország – Szlovákia Program támogatta a hidak és utak megépítését, az építkezések anyagi fedezete tehát megvan. Miután elkészülnek a kiegészített tervdokumentációk, lezajlik a közbeszerzési eljárás, a nyertes pályázók hamarosan hozzáláthatnak a hidak és utak építéséhez. Farkas Iván beszámolt továbbá arról, hogy Magyarország miniszterelnöke néhány hete szlovák partnerének átadott egy jegyzéket a 82 határmetszéspontról, amely összegzi Magyarország és Szlovákia között a már meglévő és tervezett közlekedési kapcsolódási pontokat. E jegyzék a meglévő 3 Ipoly-híd mellett tartalmazza az összesen 22 megépítésre váró Ipoly-hidat is. (www.felvidek.ma; 2011. március 1.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .