József Attila: Emberek

Családunkban a jó a jövevény.
Az érdek, mint a gazda, úgy igazgat, –
ezt érti rég, de ostobán, ki gazdag 
s ma már sejteni kezdi sok szegény.

Kibomlik végül minden szövevény.
Csak öntudatlan falazunk a gaznak,
kik dölyffel hisszük magunkat igaznak.
A dallam nem változtat szövegén.

De énekelünk mind teli torokkal
s edzzük magunkat borokkal, porokkal,
ha kedvünk fanyar, szánk pedig üres.

Erényes lény, ki csalódni ügyes. 
Ugy teli vagyunk apró, maró okkal,
mint szúnyoggal a susogó füzes.

Karácsonyok emléke

Szép fehér karácsonyokra emlékezem, amikor a pilinkélő hó lassan beborította az udvart, a szántóföldeket, ráült a fákra, megtelepedett a bokrokon, háztetőkön.
Hóemberek nőttek gyorsan mindenfelé, valódi sárgarépaorrú, szénszemű, seprűkarú játszótársak, akik aztán sokszor tavaszig őrizték a karácsony emlékét.
A sokszor háztetőig érő hótakaró az udvarra, kertbe, utcára vonzotta a gyerekeket. A hólapátolás ugyanolyan jó szórakozás volt, mint a kerti hókunyhók építése, a lejtőről való lehemperedés, versenyfutás a fekete kutyával, a hógolyózás. “Karácsonyok emléke” bővebben