Tiltakozunk Malina Hedvig megvádolása ellen!

A főügyészség ügyésze 2014. április 2-án vádat emelt Žák Malina Hedvig ellen hamis tanúzás és hamis eskü bűntette miatt.Szerkesztőségünk ezúton fejezi ki tiltakozását a Malina Hedvig ellen folytatódó értelmetlen hatalmi erőfitogtatás, meghurcolások és vádemelés miatt.A hatalom eme lépése megerősíti bennünk a meggyőződést, hogy Szlovákia nem védelmezi, hanem tudatosan megfélemlíti és zaklatja állampolgárait.

Tiltakozás az emberi jogi kormánystratégia készülő, elégtelen tervezete ellen

felkiáltójelHónapok óta készül a kormányhivatal közreműködésével az emberi jogi kormánystratégia, melynek azonban a Kerekasztal véleménye szerint érdemben semmilyen hatása nincs és nem is lehet a kisebbségi jogok valós kiterjesztésére és betartására. A javaslat ugyanis általános, nem tartalmaz érdemi célkitűzéseket és nem is nevezi meg a legfontosabb problémákat. A kormányhivatalnak minden jel szerint nem is áll szándékában konstruktív módon figyelembe venni a kisebbségek érdekeit.

Olvass továbbTiltakozás az emberi jogi kormánystratégia készülő, elégtelen tervezete ellen

Tiltakozás a támogatási rendszer átalakítása miatt

A SZK Kormányhivatala minden előzetes egyeztetés vagy tájékoztatás nélkül önkényesen módosította a kulturális támogatás jövő évi feltételrendszerét. Erre reagálva tiltakoztak a legnagyobb sajtóorgánumok kiadói és a könyvkiadó vállalatok egy része.
 
A kormányhivatal által december elején közzétett kiírás ugyanis nem teszi lehetővé, hogy a kisebbségi kulturális támogatásokért jövőre cégek is pályázzanak. Ilyen az előző években nem volt, ráadásul a kulturális minisztérium a saját pályázati programjaiban továbbra is megengedi a cégeknek, hogy pályázzanak, emlékeztet a levél, amelyet 9 kiadó és portálüzemeltető írt alá.

Olvass továbbTiltakozás a támogatási rendszer átalakítása miatt

Művészeti szervezetek tiltakoznak az NKA-t érintő zárolás ellen

Tizenhárom művészeti szervezet tiltakozik az ellen, hogy a kormány 900 millió forintot zárolt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) idei költségvetéséből.

A költségvetési egyenleg tartásáról szóló október 8-i határozata értelmében a kormány a NKA tekintetében 900 millió forintos egyenlegjavító intézkedést vár el az emberi erőforrások miniszterétől – emlékeztettek a művészeti szervezetek az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményükben.

Olvass továbbMűvészeti szervezetek tiltakoznak az NKA-t érintő zárolás ellen