A LAMACSI HATÁR RÉGI POZSONYI HATÁRKÖVEI

Szeptember 27-én harmadik alkalommal indulnak a Pozsonyi Kifli Egyesület városnézői a határkövek felkutatására. „A Szedres ösvényen (Ostružinový chodník) az 5 és 5B jelű vasúti követ megtekintve leereszkedünk a Zidiny utcáig, majd…

A Vödrici völgy felső részének és környékének határkövei

VÁROSNÉZŐ SÉTÁK * 2014. MÁJUS 10. Vezető: Dr. Milan Thurzo, docens A gyülekező időpontja és helyszíne: 14:00, Vörös-hídi út (Červený most), a 212-es troli végállomása a Szent Mihály Kórház (egykori Katonai…

A Bécsi villamos (P.O.H.É.V.) története

2014. február elsején lesz pontosan száz éve, hogy üzembe helyezték a Pozsonyt Béccsel a Duna jobb partja mentén összekötő helyiérdekű villamos vasútvonalat, melyet a pozsonyiak Bécsi villamosnak, a bécsiek Pressburgerbahnnak…

Városnéző a Pozsonyi Kiflivel

2013. október 24-én a Kék templomot tekintik meg az érdeklődők Gašpar Katalin idegenvezetésével. Találkozó 18.45 órakor a Bezruč utcai Kék  templomnál.Városunk egyik legértékesebb műemléke, a Szent Erzsébet templom idén ősszel 100 éves.…