Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

Zárt ülésen választották meg a 185. közgyűlés keddi munkanapján a Magyar Tudományos Akadémia főállású vezetőit – az MTA elnökét, főtitkárát és főtitkárhelyettesét, továbbá az Akadémia alelnökeit, az elnökség egyes tagjait, a közgyűlési bizottságok tagjait és vezetőit, többek között a Doktori Tanács, a Felügyelő Testület, a Tudományetikai Bizottság és a Vagyonkezelő Testület tagjait.

A jelölőbizottság előterjesztését Vizi E. Szilveszter, az MTA rendes tagja, a testület elnöke ismertette a jelenlévőkkel. Az Akadémia huszadik elnökévé a voksok 61,8 százalékával Lovász Lászlót, főtitkárává 60,1 százalékkal Török Ádámot, főtitkárhelyettesévé pedig 56,2 százalékkal Barnabás Beáta Máriát választották meg.

Olvass továbbLovász László a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke

Új Kárpát-medencei tudományos egyesület jött létre

A határon túli magyar nyelvészeket tömörítő, a Magyar Tudományos Akadémia segítségével létrejött és általa támogatott Termini Kutatóhálózat egyesületté alakításáról döntött az MTA Nyelvtudományi Intézetében rendezett ülésén csaknem harminc magyarországi és a szomszédos államokban élő kutató. A Termini Egyesület a magyar nyelvvel kapcsolatos tudományos vizsgálatok mellett oktatáskutatási programok megvalósítását is tervezi.

Olvass továbbÚj Kárpát-medencei tudományos egyesület jött létre