HOMMAGE À BARTÓK

HOMMAGE À BARTÓKAz Ifjú Szivek Táncszínház és a Pozsonyi Magyar Intézet közös szervezésében nyílik kiállítás Pozsonyban. Március 17-én a HOMMAGE À BARTÓK című ünnepi esttel nyitják meg a tárlatot a Mostová utcai táncszínházban. Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából Móser Zoltán „Ezt az utat bejártam – a népdalgyűjtő Bartók Béla nyomában” című kiállítása kerül terítékre a hazai közönség számára.

„Az Ifjú Szivek Táncszínház ebben az évben több koprodukciót is tervez. Ezek közül természetesen kiemelten fontosnak tartom, hogy a Balassi intézettel több közös rendezvényünk is lesz. Ebből az első a Hommage á Bartok, amely meltó nyitánya ennek az együttműködésnek” – mondta az igazgató, Varsányi László.

Március 17-én, csütörtökön, 17 órakor nyitják meg az Ifjú Szivek Táncszínházat, a tárlat ünnepélyes megnyitóján Haris László, a Magyar Művészeti Akadémia tagja méltatja Móser Zoltán munkásságát.

18 órától az Ifjú Szivek Táncszínház lép színpadra Hégli Dusan „Bartók 135, Gömörből a Maros-Tordáig” című összeállításával. Az est során azon tájegységek hagyományos táncai és zenéi kerülnek bemutatásra, melyek Bartók népdal- népzenegyűjtő útjainak meghatározó állomásai voltak. Az előadás tételei közt beszélgetés zajlik majd Móser Zoltán fotóművésszel a szlovákiai magyar szellemi és néprajzi életről és a művész Bartók Béla munkásságához való kötődéséről. Az est folyamán megszólal Tóth László, költő, Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, Kövesdi Károly, költő és publicista, Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója és Hégli Dusan, az Ifjú Szivek Táncszínház művészeti vezetője és koreográfusa. (Az Ifjú Szivek Táncszínház közleménye)