Ipolyi Arnold Mesemondó Verseny

Egyszer volt – megint lesz!
Hetvenkét versenyző fellépésével június 15-én, hétfőn 09.00 órától Rozsnyón, a Történelmi Városháza épületében rendezik az Ipolyi Arnold Mesemondó Verseny idei évfolyamának döntőjét.
A versenyzők mellett fellép a budapesti Fábián Éva mesemondó, láthatják a debreceni Pergő hagyományőrző Műhely Pergő király című előadását, de játszóház és táncház is lesz a fellépő gyerekek számára. A verseny házigazdai feladatait György Henrietta és Varga Lia látja el. Az egész nap folyamán közreműködik és a jó hangulatról gondoskodik a rozsnyói Majd Eccer Zenekar.