Felvidéki Folktábor Gútán

A Felvidéki Folktábor a 10 éves Szőttes Néptánctábor tapasztalataira és hagyományaira épít. A táborban gyermek és felnőtt néptánc oktatás, hangszeres népzeneoktatás, ének oktatás, kézműves foglalkozások folynak majd. Helyszíne a festői környezetben fekvő Gúta városa (Komáromi járás, Szlovákia), központja pedig a Gútai Vízimalom Múzeum.folk

Táborunk fő célja, hogy teret adjon a szórakozva tanulásnak és hagyományápolásnak, hogy öt napon át együtt tanuljanak, tudást és tapasztalatot cseréljenek, barátságot kössenek a felvidéki néptáncegyüttesek, zenekarok és a táncot és zenét kedvelő gyerekek és fiatalok.

A tábor helyszíne: Gúta

Táborkezdés: 2014. július 16., szerda, 10.00 (érkezési lehetőség már kedden 16.00 után),
Táborzárás: 2014. július 20., vasárnap, 10.00

oktatott anyagok: Ipoly menti és felcsíki táncok
oktatók: Konkoly Annamária és Konkoly László (Ipoly mente), Tóth Beatrix és Juhász Sándor (Felcsík)
egyéb programok: ének tanulás, kézműves foglalkozások, csónakázás, lovaglás, játékok a szabadban

oktatott anyagok: méhkeréki és mérai táncok
oktatók: Kovács Anita és Madocsai Imre (Méhkerék), Péter Tímea és Füzék György (Méra)

oktatott anyagok: Jókai és bonchidai muzsika
oktatók: Horsa István (hegedű),
Hanusz Zoltán (kontra, bőgő),
Cseh Tamás (hegedű, kezdők), Korpás Éva (ének)

Kézműves foglalkozások délelőtt és délutánonként: ének tanulás, néptánc, csuhézás, vesszőfonás, nemezelés, makramé készítés, tábor póló készítés, bőrözés, vesszőfonás, gyöngyfűzés, batikolás, bábkészítés, tűzzománc, korongozás, csónakázás, lovaglás, kirándulások, játékok a szabadban.

Esti közös programok:

minden este táncház hajnalhasadtáig, népzenei koncertek, néptánc előadás, ÉS?! Színház, népi ételek készítése kemencében, bográcsban, tűz fölött, vetélkedők.

A műsorváltozás jogát fenntartjuk. Aktuális információk a www.szottes.sk oldalon, vagy a +421-905-184358 tel. számon.

Részvételi díj (nem tartalmazza a szállást és étkezést):
napijegy 10,00 eur, kedvezményes*: 9,50 eur
4 napra 40,00 eur, kedvezményes*: 38,00 eur
* június 30-ig való jelentkezés esetén

További kedvezmények:
min. 10 fős csoport a tábor egész időtartamára: 34,00 eur/fő

Szállás lehetőségek:
saját sátor: 1,30 eur, turista szállás: 3,00 eur, Caretta Panzió: 12,00 eur, Sport Szálló: 8,00 eur, Hotel Leonor 20,00-30,00 eur, gyerekeknek kemping ágyakon az iskolában (2,00 eur). A szállások árai 1 éjszakára. A szállások száma korlátozott, a jelentkezési lapok beérkezése sorrendjében tudjuk az igényeket kielégíteni.

Étkezés:
előre, ill. a helyszínen is rendelhető: reggeli 2,00, ebéd 2,00, gyerek vacsora 2,50, felnőtt vacsora 3,00.

Jelentkezés: