Együttműködés gimnáziumok között – pályázat

A Határtalanul! program célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról. 
A Határtalanul! program keretében 2010 óta több mint 30 ezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat célzó tanulmányi utakon, 2014-ben a programra 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Együttműködés gimnáziumok között címmel nyílt pályázatot hirdet a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének, a magyarországi és külhoni fiatalok közötti kapcsolatok kialakulásának elősegítésére.
A felhívás kódja: HAT-14-03
A pályázat benyújtásának határideje: 2014. május 19.